Sport

NBA: egyenlített a Boston

A házigazda Boston Celtics nyerte meg az NBA nagydöntőjének negyedik mérkőzését, így 2-2-re kiegyenlített a címvédő Los Angeles Lakers ellen.

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság két legnépszerűbb csapata 12. fináléjának – az állás 9-2 a Boston javára – negyedik felvonása az előző mérkőzést otthon elbukó Boston fölényével kezdődött, a második felvonásban 32 pontot szóró, ám legutóbb nagyon “betliző” Ray Allen ismét elkapta a fonalat. A TD Garden 18.624 fős közönségének a második negyedben valamelyest megcsappant a lelkesedése, mivel a tavalyi finálé legjobbjává választott Kobe Bryant révén a félidőben már a címvédő Los Angeles vezetett (42-45).

A nagyszünet után kiegyenlített küzdelmet hozott a harmadik szakasz: a (rekordot jelentő) 18. címére törő Celticsben remekeltek a csereemberek, Glen Davis és Nate Robinson, miközben a vendégeknél Pau Gasol vitte a prímet. Az utolsó játékrészben a hajráért “felelős” Bryant 10 percen át gólképtelen volt a 15-szörös bajnok kaliforniaiaknál, így a remekül lepattanózó Boston 2-2-re módosította a döntő állását. A negyedik találkozó legjobbja is Bryant lett, ezúttal 33 ponttal.

A finálé ötödik mérkőzésére magyar idő szerint hétfőn hajnalban kerül sor, ugyancsak Bostonban.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:

Boston Celtics-Los Angeles Lakers 96-89 (19-16, 23-29, 18-17, 36-27)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik