Nagyvilág

Trump feltétlenül beszélni akar Kim Dzsong Unnal

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy "feltétlenül" beszélni akar telefonon Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és reményét fejezte ki, hogy kedvezően alakulnak a két Korea között tárgyalások.

Észak-Korea pénteken egyezett bele, hogy – két év után újra – hivatalos tárgyalásokat tart a jövő héten Dél-Koreával. Ez azután történt, hogy Washington és Szöul megállapodott: elmarad az Egyesült Államok és Dél-Korea szokásos évi közös hadgyakorlata, amely idén a februári phjongcshangi téli olimpia idejére esett volna.

A Camp David-i elnöki rezidencián újságírók kérdésére válaszolva

Trump kijelentette: tárgyalni akar Kim Dzsong Unnal, de nem előfeltételek nélkül.

“Mindenképpen meg kellene tennem. Ezzel egyáltalán nincs gondom” – mondta az elnök.

Donald Trump és Kim Dzsong Un többször is sértegette egymást, amióta az amerikai elnök hivatalba lépett. Trump “rakétás emberkeként” emlegette a phenjani diktátort az észak-koreai kísérleti atomrobbantások és ballisztikusrakéta-kísérletek miatt. Az észak-koreai vezetőnek a héten tett kijelentésére, amely szerint atomgomb van az íróasztalán, kijelentette, hogy az övé nagyobb.

Trumpnak nincs nukleáris gombja, de van nukleáris aktatáskája
Az amerikai elnök irodájában az asztalon piroslik egy gomb, de azzal csak kólát tud rendelni az inasától. Viszont mindenhová követik őt egy aktatáskával, amiben minden megtalálható, ami egy atomtámadás gyors elindításához szükséges.

A két Korea közötti tárgyalások várhatóan a februári téli olimpiáról és a két ország közötti kapcsolatokról szólnak majd. Észak-Korea vasárnap bejelentette annak az öt vezetőnek a nevét, akik Phenjant képviselik a tárgyalásokon, miután Szöul szombaton közzétette az őt képviselők névsorát – közölte a dél-koreai újraegyesítési minisztérium. Az észak-koreai küldöttség élén Li Szon Gvon, a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője áll majd – írja a távirati iroda.

Kiemelt kép: MTI / EPApool /Jim Lo Scalzo 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik