Sport

Magyar lovas siker Vecsésen

Kettesben a visszatérő Lázár Vilmos, míg négyesben a holland Koos de Ronde győzött akadályhajtásban a nemzetközi fogathajtóversenyen.

A “királykategóriában” a hatszoros világbajnok Lázár Zoltánnak csak akkor volt esélye megelőzni az élen álló De Rondét, ha hibátlanul hajt. Ezt meg is tette, azonban riválisa nem roppant össze a nyomás alatt, kiváló taktikával, inkább lassan, de hibátlanul hajtott, az időtúllépésért kapott hibapontokkal sem vesztette el első helyét.

A harmadik helyért csatázó Werner Ulrich és a házigazda Dobrovitz József egyaránt két verőhibával teljesítette a pályát, így a svájci versenyző állhatott dobogóra. Dobrovitznak ezzel megszakadt az a kiváló sorozata, hogy az elmúlt hét évben mindannyiszor az első háromban végzett.

A ketteseknél a Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is tevékenykedő, a tavaly augusztusi, kecskeméti világbajnokság óta először versenyző Lázár Vilmos ugyan ezúttal nem hajtott igazán jól, három verőhibát is vétett, tetemes előnye miatt végső sikere nem forgott veszélyben.

A vecsési viadal az országos bajnokság második fordulója, a négyeseknek egyúttal Világkupa-forduló volt.

Eredmények:

négyesfogatok:

1. Koos de Ronde (holland) 130,18 hibapont
2. Lázár Zoltán 131,52
3. Werner Ulrich (svájci) 137,99
4. Dobrovitz József 141,05

kettesfogatok:

1. Lázár Vilmos 126,06
2. ifj. Nagy Tibor 133,69
3. Selyben Zsolt 134,76

Ajánlott videó

Olvasói sztorik