Sport

Már készülnek kosaras válogatottjaink – íme a keretek!

Mindkét nem képviselőinek nehéz lesz kivívnia a továbbjutást, a lemondások miatt már-már lehetetlen ez a feladat.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége hétfőn tartott sajtótájékoztatót, amelyen röviden értékelte a női és a férfi válogatott helyzetét, jövőbeni feladatait.

Szalay Ferenc, a szövetség elnöke elmondta, a nők számára a következő két év feladata lesz eljutni a kontinens legjobbjaihoz, míg a férfiaknál az Eb-mezőny 24 csapatosra duzzad, és megszűnik a B-osztály, így már nem fenyegeti a kiesés Mészáros Lajos alakulatát.

“Idén a sérült Báder Márton és Németh István személyében meghatározó játékosok nélkül kezdjük meg a menetelést, ráadásul a három visszatérővel együtt kilenc új emberünk van a keretben – jelentette ki Mészáros Lajos, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. – Mélyvízbe dobjuk a fiúkat, mert a hét felkészülési meccsünkön négy korábbi vb-döntős válogatottal csapunk majd össze.”

“Nem foglalkozunk azokkal, akik nincsenek itt, ezzel együtt részben módosult a célkitűzés. A következő két évben a rendelkezésre álló kerettel kell felzárkóznunk az európai elithez. Jelenleg húszan vagyunk, augusztusig fokozatosan szűkül a keret 14 emberre” – ezt már Székely Norbert, a női válogatott szövetségi kapitánya mondta, aki különböző okokból nem számíthat Vajda Annára, Iványi Dalmára, Németh Bernadettre, Englert Orsolyára, Újhelyi Petrára, Császár Andreára és Eördögh Editre.

A női válogatott egy szombathelyi négyes tornán többek között találkozik a 2006-ban vb-aranyérmes, legutóbb olimpiai második ausztrál csapattal, majd Kassán a brazilokkal is összeméri erejét.

Szalay Ferenc bejelentette, hogy a Szolnokon esedékes négy Eb-selejtezőre ingyenes lesz a belépés, és a csarnokban gyűjtést szerveznek a közelmúltbeli árvíz károsultjainak javára.

A férfi válogatott kerete: Cseh György, Harazin Tamás, Fodor Márton (Szolnoki Olaj), Csorvási Milán, Wittmann Krisztián (Kecskemét), Hanga Ádám, Keller Ákos (Albacomp), Horváth Ákos (Atomerőmű), Molnár András, Szabó Zsolt (Sopron), Hendlein Roland, Soós Gábor, Vojvoda Dávid (Kaposvár), Tóth Gergely (MJUS-Fortress Körmend), Lóránt Péter (Burgos), Tóth Ádám (Zalakerámia-ZTE KK).

A válogatott ellenfelei az EB-selejtezők során: Nagy-Britannia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Ukrajna.

A női válogatott kerete: Fegyverneky Zsófia (a képen), Nagy-Bujdosó Nóra, Török Szilvia, Turóczi Nikolett (MiZo Pécs 2010), Czank Tímea, Fűrész Diána, Honti Katalin, Kocsis Boglárka, Krivacsevics Tijana, Semsei Barbara (MKB-Euroleasing Sopron), Fejes Réka, Laklóth Anna, Rasheed Rita, Somogyi Andrea (Vasas-Csata), Farkasinszki Orsolya (Szolnok), Horti Dóra (Gdynia), Horváth Zsófia, Varga Zsófia (Zala Volán), Kajdacsi Judit (Szeviép-Szeged), Szlimák Hajnalka (BSE), Vida Anna (SEAT Lami-Véd Győr).

A válogatott ellenfelei az EB-selejtezők során: Montenegró, Bulgária, Finnország és Törökország.

Az EB-selejtezőket augusztus 2. és 26. között rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik