Belföld

Társadalmi vitán a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia

Elkészült a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia vitaanyaga, amelyet társadalmi vitára bocsátanak - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta, a 2013-ig szóló stratégiajavaslat azért készült, hogy Magyarország turisztikai adottságai jobb kihasználásának lehetőségeit feltárja. Hangoztatta: a vendégközpontúság, az igényesség, az összefogás jelölheti ki a turizmus számára a fejlődési irányt.

Csillag István emlékeztetett arra, hogy hosszú évtizedek után először kerül olyan vitaanyag a turisztikai szakma, a helyi fejlesztésben érintettek, a politikusok, a laikusok elé, amely meghatározza a célokat, a turizmus szerepét.

A miniszter szerint fontos a fogalmi keretek meghatározása, illetve annak tisztázása, mik az előnyök, gyengeségek, lehetőségek és kockázatok.

Pál Béla, a GKM turizmusért felelős politikai államtitkára elmondta: a stratégia célja meghatározni, hogyan lehet a turizmus versenyképességét középtávon biztosítani. A most elkészült vitaanyag kapcsolódik az Európai Unió költségvetési ciklusához és 2013-ig vázolja fel a fejlesztési irányokat.

Pál Béla hangsúlyozta, hogy a turizmus nem csupán egy gazdasági ágazatként jelenik meg, hanem az élet részeként és szemléletváltásra is szükség van ahhoz, hogy a turizmus a gazdaság húzóága legyen.

Az államtitkár a főbb megállapítások közül kiemelte, hogy a turisztikai kínálat fokozatosan veszít versenyképességéből, hiányzik a széles körű kutatási háttér, a mérőrendszer.

Az államtitkár ismertette, hogy a stratégiai vitaanyag öt területre bontja az elérni kívánt célokat, s ezek mentén határozzák meg a feladatokat. Ilyen terület az emberközpontú és hosszú távon jövedelmező fejlődés, a turistafogadás feltételei, az attrakciófejlesztés, az emberi erőforrás-fejlesztés, illetve a működési rendszer.

Az államtitkár elmondta, hogy a vitaanyagot május 4-én megtárgyalja az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága, május végéig a turisztikai régiókban tartanak egyeztetést a stratégiáról, ezt követően feldolgozzák az észrevételeket.

A társadalmi vita június 30-án zárul. Júliusban és augusztusban kiértékelik a tapasztalatokat és véglegesítik az ősszel a kormány elé kerülő stratégiát. Az interneten is hozzá lehet szólni a turizmusfejlesztési stratégia vitájához.

Pál Béla szerint a vita során szóba kerül az is, szükséges-e törvényt hozni a turizmusról, illetve milyen jogi, közgazdasági szabályozásra lenne szükség.

A sajtótájékoztatón Csillag István miniszter a kamatadóra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a tárca a versenyképességért felel és ennek jegyében vizsgálnak minden ötletet. Ha az adórendszer átalakítására vonatkozó javaslat segíti a versenyképesség alakulását, ezzel egyetértenek, ha hátráltatja, akkor az más helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik