Sport

50 nap múlva kezdődik az úszó EB

A budapesti úszó Európa-bajnokság kezdetéig már csak negyvenkilencet kell aludni, sajtótájékoztatón értékelték az előkészületeket.

A 30. úszó, műugró, szinkronúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokság rajtja előtt a Magyar Úszó Szövetség rövid összegzést tartott.

Gyárfás Tamás elnök elmondta, a jegybevételek 50 százalékát az árvízkárosultak kapják majd. Az Európa-bajnokság döntőire a legolcsóbb jegyek 2100 forintba kerülnek, míg bérleteket 6500 forinttól lehet vásárolni. A délelőtti előfutamokra, valamint a szinkronúszó- és műugróversenyek selejtezőire ingyenes lesz a belépés – olvasható a musz.hu oldalon.

A körülmények tehát adottak lesznek a kiváló szerepléshez. Kiss László szerint egy olyan erős csapat formálódik soraiban négy világklasszissal – Cseh László, Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn –, valamint több Európa-klaszissal, amely három olimpián is eredményes lehet.

A 200 mellen világbajnok Gyurta Dániel a sajtótájékoztatón elmondta, hogy felkészülésében az ob lesz majd az igazi fokmérő, de mindenképpen biztató számára a rövidebb távot illetően is, hogy június 6-án 100-on sikerült legyőznie az olimpiai bajnok japán Kitadzsima Koszukét.

Perjámosi Sándor, a balatonfüredi helyszínt vezető koordinátor szintén arról számolt be, hogy a hosszútávúszó-versenyek szervezése is teljes mértékben a tervek szerint halad.

Ha pedig minden rendben lesz, úgy az augusztus 4-i megnyitóünnepségen a száztagú cigányzenekar játssza majd a Himnuszt és szerephez jut az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott is. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy az Eb-re a gyalogosoknak megnyitják a Margit hidat, így onnan is megközelíthető lesz a Hajós Alfréd uszoda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik