Nagyvilág

Tüntettek a kormány ellen, elbúcsúzhatnak a mobilnettől és az SMS-től

A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya szombaton utasította a telekommunikációs vállalatokat, hogy függesszék fel SMS és mobilinternetes szolgáltatásaikat a vasárnapra tervezett kormányellenes megmozdulások miatt.

Fundamentalista katolikus aktivisták felszólították híveiket, hogy masírozzanak végig több nagyvárosban azt követelve, hogy Joseph Kabila elnök ne módosítsa az alkotmányt annak érdekében, hogy harmadszorra is indulhasson az államfői tisztségért a jövő decemberi választásokon.

Kabilának tavaly decemberben járt le államfői megbízása, de azóta sem tartották meg az utódjáról szóló elnökválasztást, melyet hosszú halasztgatás után írták csak ki jövőre.

A távközlési miniszter közölte, hogy a telekommunikációs szolgáltatóknak szóló kormányzati utasítást az állambiztonság indokolta.

A készülő erőszakra válaszul a kormánynak kötelessége minden intézkedést meghozni a kongói életek védelme érdekében

– mondta.

A cégeket levélben szólították fel, utasítva őket arra, hogy helyi idő szerint szombat este 6 óra után függesszék fel vonatkozó szolgáltatásaikat a fővárosban, Kinshasában további utasításig.

A kongói hatóságok nem engedélyezték a vasárnapra szervezett tüntetéseket, amelyeket a legtöbb ellenzéki vezető is támogat. Kinshasa figyelmeztetett: minden öt főnél nagyobb gyülekezést azonnal feloszlatnak.

Halálos áldozatok

A biztonsági erők lelőttek két férfit vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában egy katolikus templom előtt, miközben tüntetések vannak Kinshasában amiatt, hogy Joseph Kabila elnök nem hajlandó megválni a hatalomtól.

Két férfit a főváros Matete nevű negyedében található Szent Alfonz-templom előtt lőttek le.

Kabilának tavaly decemberben járt le a második hivatali ideje, de azóta mindeddig nem tartottak elnökválasztást, hosszú halogatás után végül kiírták azt 2018. december 23-ára. Az elnök azonban a választásig meg akarja változtatni az alkotmányt.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Nicolas Maeterlinck)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik