Sport

Jónyer, Kropkó és a DVTK a Miskolci Sportcsillagok Falán

A miskolci sportélet képviselőinek állít emléket az a "fal", amely újabb nevekkel bővült pénteken.

A Generali Arénában a nyugati oldalon alakították ki a Miskolci Sportcsillagok Falát, erre eddig nyolc olyan sportember tenyérlenyomata került, akik a saját területükön, és a nemzetközi porondon is nagyot alkottak.

Jónyer István (a képen) először 1971-ben Klampár Tiborral párosban lett a világ legjobbja, majd négy évvel később, az indiai Kalkuttában Gergely Gáborral is győzött, itt megszerezte az egyéni világbajnoki címet is. Az utolsó világbajnoki aranyérem ma is emlékezetes, hiszen 1979-ben, Phenjanban a félelmetes kínai válogatott ellen vívták ki a magyarok (Jónyer, Klampár, Gergely) az elsőséget.

Kropkó Péter triatlonista nem tudott részt venni az ünnepségen, ugyanis szakemberként segíti a kolontári vörösiszap szennyeződés utómunkálatait.

A DVTK labdarúgói ugyan nem lettek magyar bajnokok, viszont kétszer is megnyerték a hazai kupaküzdelmet, valamint bronzérmet szereztek a bajnokságban, ráadásul három ízben kiléphettek a nemzetközi porondra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik