Belföld

Magyar fegyverek az Iszlám Államnál: „Mintha ez valami szörnyűséges dolog lenne”

Nem illegális kereskedelem útján kerülhettek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez magyar fegyverek – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője csütörtökön közleményében kért magyarázatot az ügyben, hogy a Conflict Armament Research 2017-es jelentése szerint az Iszlám Állam harcosainál Irakban és Szíriában összesen 132 magyar gyártású fegyvert találtak.

Horváth József kiemelte: a médiában úgy tálalták, mintha ez valami “szörnyűséges dolog lenne”, és hatalmas mennyiségről lenne szó, de 132 fegyvert találtak, amiből 111 olyan Kalasnyikov, amit a rendszerváltás előtti FÉG (Fegyver- és Gépgyár) gyártott.

A szakértő közölte, a talált fegyverek legális, szervezett rendszerben kerülhettek a térségbe. Magyarország a NATO tagjaként több hullámban adott át fegyvereket elfekvő készletéből, kapott például az újjáalakuló iraki hadsereg is. Később, az Iszlám Állam támadásai után az iraki hadsereg katonái ezeket a fegyvereket eladhatták, eldobálhatták, de lehettek, akik fegyvereikkel átálltak a terrorszervezethez – fejtette ki Horváth József.

(MTI)

Kiemelt kép: Wali Sabawoon/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik