Nagyvilág

Látványos égi jelenség okozott kisebb pánikot Los Angelesben

Sokan az idegenek támadásától tartottak, a fényes objektum azonban nem egy UFO, hanem a SpaceX egyik rakétája volt.

Los Angeles lakói különös fényjelenséget láthattak helyi idő szerint péntek este – számol be a Huffington Post. A közösségi oldalakon sorra jelentek meg a beszámolók és felvételek a furcsa objektumról. Sokan már földönkívülieket kiáltottak.

Az egyik szemtanú, Frances Tracy-Black szerint épp hazafelé autózott, amikor az égre tekintve egy égő üstökösnek tűnő testet pillantott meg.

Úgy nézett ki, mint egy rakéta, majd óvszer alakú füstté változott, ahogy látszólag kettévált

– mondta Tracy-Black. A nő hozzátette, az úton több sofőr is lelassított, hogy megnézhesse a fényes objektumot. Tracy-Black szerint sosem látott még hasonlót.

A jelenségre természetesen van ésszerű magyarázat. A különös objektum a SpaceX Falcon 9 rakétája volt, melyet a közeli Vandenberg légitámaszpontról bocsátottak fel. A rakéta egy műholdat szállított.

A helyiek többsége azonban nem tudott a rakéta indításáról, így kisebb pánik tört ki. A Ventura megyei seriffirodának Twitter-bejegyzéseben kellett magyarázatot adnia az eseményre.

A lenyűgöző fényjelenség oka az volt, hogy a rakétát nem sokkal naplemente után bocsátották fel, így a napfény még épp megvilágította a szerkezet által kibocsátott füstöt.

Az eset után Elon Musk, a SpaceX alapító-vezérigazgatója nem hagyhatta ki az alkalmat egy kis trollkodásra. Egy Twitter-felhasználó egy SpaceX-nek szánt posztban megköszönte a vállalatnak, hogy UFO-vitát robbantott ki. Musk válaszából kiderült: egyértelműen idegenek okozták a jelenséget.

(Kiemelt kép: Twitter/Keltie Knight‏)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik