Belföld

Európában Líbia vezetője – 15 év után először

Líbia első számú vezetője, Muammar Kadhafi 15 év után először tesz hivalatos látogatást Európában. Kadhafi kedden érkezett kétnapos látogatásra Brüsszelbe - olvashaó a BBC Online-on.

Sikeres hónapot tudhat maga mögött a líbiai vezető. Nemrég ugyanis Tony Blair brit miniszterelnökkel találkozott, míg az Egyesült Államok a közelmúltban enyhítette a Líbiát súlytó szankcióit. Az enyhülés egyétrelműen a tömegpusztító fegyverek felszámolásának köszönhető.


Kadhafi látogatása azt jelzi, hogy országát igyekszik Európához közelíteni. Az Európai Bizottság ezt saját diplomáciai győzelmének tekinti, de ők is hajlanak a gazdasági kapcsolatok erősítésére Líbiával. Persze problémás területek is akadnak: többek között az illegális bevándorlás korlátozásában volna szüksége Európának a közel-keleti ország segítségére.


Látogatása alatt Kadhafi törekszik országának a Barcelóniai Folyamathoz (az EU és néhány mediterrán ország társulása) való csatolását elérni – írja a BBC.

Persze nézeteltérések is vannak bőven. Nemcsak a lockerbie robbantás miatt kell kárpótlást fizetni Líbiának, de Németország is kártérítést akar kapni a 18 évvel ezelőtti berlini bombatámadás miatt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik