Sport

Dárdai az “örök Pál”

Egyoldalas összeállításban köszöntötte a Der Tagesspiegel című lap pénteken Dárdai Pált.

A cikk apropója, hogy a magyar a magyar játékos hétvégi pályára lépése esetén elmondhatja magáról, hogy ő az a labdarúgó, aki a Hertha történetében a legtöbbször – összesen 281 alkalommal – öltötte magára a berlini kék-fehérek mezét.

Az újság úgy ítélte meg, hogy a valószínű rekord mindenképp feljogosít az előzetes méltatásra, és az összeállításnak jelképesen “Az örök Pál” címet adta. Abban nyitásként a 33 éves futballista első berlini edzőjét, Jürgen Röbert szólaltatta meg, aki a 1997. január 1-től 2002-ig volt Dárdai trénere. Röber – akit a magyar játékos nevelőapjának tartottak – visszaemlékezett arra, hogy “Pál” – mint fogalmazott – mindig is az egyik legfontosabb játékosa volt. Szavai szerint önmagáért beszél az a tény, hogy Dárdai a klub rekordere lesz. Fejet hajt karrierje előtt, tiszteli mindazt, amit eddig elért, és mindenekelőtt rendkívüli szorgalmát és akaraterejét.

A jelenlegi menedzser és volt játékostárs, Michael Pretz arra emlékezett vissza, hogy 1997-ben Dárdaival még a második ligában kezdték. Akkor a vidéki mérkőzéseken még nem járt külön szoba, és gyakran kerültek egy szobába. Dárdai – mint elmondta – nemcsak jó csapattárs, de rendkívül nyugodt és kellemes szobatárs is volt. Tisztelte magyar társát azért is, mert szabad idejében rendkívüli eltökéltséggel tanulta a németet, a pályán pedig olyan harcos volt, aki mindig 110 százalékon igyekezett teljesíteni. “Kevés olyan játékosa volt a Herthának, aki annyira azonosult volna a klubbal és Berlinnel, mint Dárdai” – jelentette ki Pretz, aki ebből kiindulva fontosnak nevezte, hogy az egyesület aktív pályafutásának befejezése után is megtartsa őt.

A korábbi menedzser, az egy éve a Wolfsburgnál tevékenykedő Dieter Hoeness mondandóját azzal kezdte, hogy berlini búcsúja óta nem nyilatkozik a Herthával kapcsolatban, Dárdai esetében azonban mégis kivételt tesz. “Pál élt-halt a Hertháért, ő volt a Mister Megbízható”. Visszaemlékezett arra is, hogy 1999-ben csaknem kenyértörésre került sor közte és testvére, a Bayern menedzsere, Uli Hoeness között. “Pál ugyanis fél lábbal már a Bayern Münchennél volt. De hogy végül a Herthánál maradt, abban nekem is részem volt” – árulta el.

Az egykori magyar játékostárs – a Hertha másik, korábbi magyar kedvence – Király Gábor rendkívül értékes rekordról beszélt. A magyar válogatott kapuvédője szerint Dárdai az út felét már megtette, de ereje még legalább további 200 mérkőzésre elég. A másodosztályú 1860 München jelenlegi hálóőre szerint kettejük beállítottsága közös. “Mindketten tudjuk, honnan jöttünk, és tudjuk, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni.” Király Gábor felidézte, hogy Dárdai fél évvel korábban került a Herthához, mint ő, több mint 20 éve ismerik egymást és már az U12-es csapatban is együtt rúgták a labdát. Ezért kapcsolatuk – mint hangsúlyozta – egészen különleges.

Végül pedig az eddigi rekordot 30 éven át tartó, jelenleg 57 esztendős Michael Sziedat – 280 mérkőzéssel a háta mögött – hangsúlyozta: egyáltalán nem okoz szomorúságot számára, hogy megdöntik rekordját. Szavai szerint a jelképes trófea a legjobb kezekbe kerül. “Minden szempontból elismerést érdemel, amit Dárdai Pál a Hertháért tett és tesz” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik