Kezdjük a jelennel: azt írja a kiderul.hu, hogy ma túlnyomóan borult lesz az ég, délutántól szakadozik, csökken a felhőzet, estére többnyire kissé felhős idő várható. Sokfelé lesz eső, főként a hegyekben havas eső, hó, de délután már csak a Tiszántúlon fordulhat elő csapadék. Az északnyugati szél időnként megerősödik, délelőtt a Zemplén térségében viharos széllökések is lesznek.
Vasárnap változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, néhol hózápor lehet. Az északnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős tájakon kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.
Hétfőn kezdetben kevés lesz a felhő, több órára kisüthet a nap, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Elszórtan havazás, hózápor, nyugaton havas eső is előfordulhat. Eleinte néhol élénk lesz az északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7 fok között alakul, néhol kissé hidegebb is lehet.
Aztán lassan melegszik az idő, péntekre már ezt írják a szakemberek: erősen felhős idő valószínű, elszórtan eső, havas eső, néhol ónos eső, északkeleten havazás is lehet. A nyugati szél megélénkül, időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható.
A hétvége és a jövő hét eleje, vagyis a karácsony még bizonytalan, de nincs jele komolyabb lehűlésnek. Az időkép 30 napos előrejelzésén január közepéig pluszosak a nappalok.
Szóval legföljebb szórósó kell, hólapát aligha.