Sport

Bizakodó Fulham, kapusgondok a Juvénél

Mindkét magyar érdekeltségű együttes 3-1-es hátrányból várja a visszavágót az Európa-ligában.

Ma rendezik az Európa-liga nyolcaddöntőinek visszavágóit.

A FulhamJuventus meccs előtt Mark Schwarzer, a Fulham ausztrál kapusa csapata múlt heti, torinói veresége (3-1) ellenére is optimistán nyilatkozik: “Lehetőségünk van rá, hogy megnyerjük a meccset. Tudjuk, hogy a Juventus nagyon erős, és nekünk a legjobb formánkban kell játszanunk.”

“Meg fogjuk nehezíteni az életüket”, mondta Gera Zoltán csapattársa, aki szerint a Fulham a továbbjutás kiharcolásában biztosan számíthat majd a Craven Cottage 25 ezres közönségére, amely rendszerint fantasztikus hangulatot varázsol a stadionba. “Az olasz csapatok nem szoktak hozzá az ilyen pályákhoz, és ez előnyünkre válhat”, tette hozzá Schwarzer.

A Juventus hiába nyerte meg az első meccset, Alberto Zaccheroni együttesének lehetnek gondjai, hiszen mind Gianluigi Buffon, mind pedig helyettese, az osztrák Alex Manninger sérült, így valószínűleg a 20 éves, az első csapatban még soha nem védő Carlo Pinsoglio áll majd a kapuban.

A Lille ellen lép pályára az eddig meglehetősen halvány szezont produkáló FC Liverpool, amely múlt héten a francia csapat otthonában 1-0-ás vereséget szenvedett.

A folyamatos kudarcok és váratlan vereségek miatt a csapatból egyre többen emelik fel a hangjukat, Albert Riera például a távozás gondolatával foglalkozik, Fernando Torres, a vörösök gólfelelőse pedig azt nyilatkozta, hogy minőségi játékosok igazolása nélkül semmi esélyük nem lesz az előrelépésre.

„Négy vagy öt klasszis játékos kell, hogy esélyünk legyen trófeákat nyerni. Erősítések nélkül megint a negyedik helyért küzdünk majd, én viszont bajnoki címre és Bajnokok Ligája-elsőségre vágyom” – nyilatkozta Torres.

Rafa Benítez együttesének azért is kulcsfontosságú a mai Európa-liga mérkőzés, mivel a csapatnak ez a sorozat maradt az egyetlen esélye arra, hogy idén kupán nyerjen.

A magyar idegenlégiósok közül Gera Zoltán mellett Juhász Roland is pályára léphet ma este. Az Anderlecht azt a Hamburgot fogadja, amely az első, németországi mérkőzésen 3-1-re verte meg Juhászékat.

A nyolcaddöntők teljes programja:

Olympique Marseille (francia)–Benfica (portugál) 19 ó
Az első mérkőzésen: 1–1

Standard Liege (belga)–Panathinaikosz (görög) 19
Az első mérkőzésen: 3–1

Fulham (angol)–Juventus (olasz) 19 (tv: StoryTV)
Az első mérkőzésen: 1–3

Werder Bremen (német)–Valencia (spanyol) 19 (tv: Digi Sport)
Az első mérkőzésen: 1–1

Anderlecht (belga)–Hamburg (német) 21.05
Az első mérkőzésen: 1–3

VfL Wolfsburg (német)–Rubin Kazany (orosz) 21.05
Az első mérkőzésen: 1–1

Sporting CP (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) 21.05
Az első mérkőzésen: 0–0

Liverpool (angol)–Lille (francia) 21.05 (tv: Digi Sport)
Az első mérkőzésen: 0–1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik