Sport

Világsztárok a Puskás Stadionban

Kevesebb mint 100 nap múlva olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban az atlétikai csapat Európa-bajnokság első ligájának versenyein.

Az Európa Kupát tavaly felváltó csapat Eb-n június 19-én és 20-án Belgium, Csehország, Észtország, Hollandia, Írország, Litvánia, Portugália, Románia, Svédország, Szlovénia és Törökország lesz a magyarok ellenfele.

A várhatóan versenyző nemzetközi sztárok között lesz a portugál Francis Obikwelu (olimpiai ezüstérmes sprinter), Nelson Evora (olimpiai bajnok hármasugró) és Naide Gomes (fedettpályás világbajnok távolugró), a svéd Christian Olsson (olimpiai bajnok hármasugró) és Carolina Klüft (olimpiai bajnok hétpróbázó), az észt Gerd Kanter (olimpiai bajnok diszkoszvető), illetve a litván Virgilijus Alekna (olimpiai bajnok diszkoszvető).

“A budapesti verseny fontos lépcsőfok a barcelonai Eb-re készülő atlétáink számára, ugyanakkor többeknek talán életük legjobb versenyzési lehetőségét is biztosítja egyben – mondta az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szakmai igazgatója, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a válogatottaknak olcsóbb külföldön edzőtáborozni, mint Tatán, mert a korábbi évektől eltérően semmilyen állami kedvezményben vagy támogatásban nem részesülnek.

Schulek Ágoston, az esemény szervezőbizottságának elnöke kiemelte, hogy az 1998-as Eb óta nem szerepelt ennyi sztár az akkor még Népstadionnak nevezett arénában. A jegyek várhatóan naponta 1000 forintba kerülnek majd.

A magyar válogatott erőssége, a dohai fedettpályás vb-n 60 m gáton döntős Kiss Dániel elmondta, a csapat Eb előtt négy-öt nemzetközi versenyen szeretne rajthoz állni, s reméli, hogy teljesítményével a most induló Gyémánt Liga-sorozat viadalaira is meghívást kap.

A csapat Eb-n együtt értékelik a nők és a férfiak teljesítményét, a magas- és rúdugró számoknál maximum négy rontott kísérlet a megengedett, távol- és hármasugrásban, illetve a dobószámoknál csak a legjobb négy lesz érdekelt az utolsó, negyedik sorozatban.

A viadal beharangozó eseménye az április 24-én sorra kerülő II. Hozd mozgásba a családod sport- és egészségnap lesz a Puskás Stadion edzőpályáin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik