Nagyvilág

Észak-Korea miatt Japán gyorsít az amerikai rakétavédelmi rendszer projekten

Japán felgyorsíthatja a tervezett, Aegis Ashore amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését tekintettel az észak-koreai fenyegetettségre – írta pénteken az Aszahi Simbun című japán napilap.

A cikkben kiemelték, hogy a kormány eredetileg a rendszert 2023-ig tervezte kiépíteni két kormányzóságban, de most a folyamatot felgyorsíthatják. Ennek érdekében a japán kormány határozatot hozott arról, hogy a pótköltségvetésből 18 millió dollárnyi összeget átcsoportosítanak a március 31-ével lejáró folyó költségvetési évre. Ezt az összeget az amerikai rakétavédelmi rendszer megvásárlásának előkészületeire fordítják.

Korábban ezt a lépést későbbre tervezték, de a hatóságok a Koreai-félszigeten kialakult helyzet fényében szorgalmazzák a folyamat felgyorsítását. A pótköltségvetést december 22-ig kell elfogadni.

Japánban jelenleg kétszintű rakétavédelem létezik. Az egyik a hajókra telepített Aegis rendszer, amelyet SM-3-as elfogó rakétákkal szereltek fel, hogy megsemmisítsék a ballisztikus rakétákat röppályájuk középső szakaszán. Amennyiben ez nem sikerülne, akkor vetik be a Patriot (PAC-3) fegyverrendszert, amely a rakétát repülésének utolsó szakaszában semmisíti meg.

Szakértők szerint Japán egész területének védelmére egy lehetséges rakétacsapás vagy ballisztikus rakéta becsapódása ellen elég két Aegis Ashore üteg, amely egyenként 728 millió dollárba (189,2 milliárd forintba) kerül. A két üteget feltehetően a Japán-tenger partján fekvő Akita és Jamagata kormányzóságban állítanák hadrendbe. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik