Belföld

A Fidelitas molinót feszített ki a DK lakossági fórumán

Molinót feszített ki a Fidelitas Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök feleségének csütörtöki budapesti, Összehozzuk Magyarországot című lakossági fórumán, amelyen Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője is felszólalt.

A tanú újratöltve, kihallgatták Dobrev Klárát
Tanúként hallgatták meg Gyurcsány Ferenc feleségét a Czeglédy-üggyel kapcsolatban. 

A szervezet képviselői a Czeglédy-ügyre utalva egy Mikor fizetitek ki a diákokat, Klára? feliratú molinót feszítettek ki a teremben, amelyben Dobrev Klára egyebek mellett az oktatás és az egészségügy helyzetéről beszélt, igazságtalannak nevezve a kormány politikáját.

Az akciót követően Virágh Előd, a budapesti Fidelitas ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón azt mondta, hogy karácsony közeledtével továbbra is hiába várják a Czeglédy Csaba által megkárosított diákok, hogy kifizessék őket. Czeglédy Csabát Gyurcsány Ferenc a barátjaként emlegeti – tette hozzá.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik