Belföld

Pert nyertek Németh Szilárd ellen

Az Eötvös Károly Intézet első fokon pert nyert Németh Szilárd ellen a Fővárosi Törvényszéken december 1-én. Az EKINT azért perelte be Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét, mert idén március 17-én a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy az ő szavaival szólva a Közhasznúsági jelentésükben meghatározottnál „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kaptak Soros György alapítványaitól.

Ha ez igaz lenne, akkor meghamisítottuk volna a Közhasznúsági jelentésünket. Ezt az állítását azzal tetézte, hogy mindezt a nemzetbiztonsági szolgálatoktól tudja, mégpedig úgy, hogy a szolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amit az ellenzéki képviselők is hallottak

– írja az EKINT közleményében.

Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani.

Híresztelése azért is fenyegető, mert jogszerűen csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, gonosztevőket szabad lehallgatni. Szél Bernadett, a bizottság tagja korábban sajtótájékoztatón közölte, hogy a bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint az Eötvös Károly Intézetről a bizottság ülésein szó sem esett.

Mindezek következtében Németh Szilárdnak hamis tényállításai miatt nyilvánosan meg kell követnie az Eötvös Károly Intézetet és háromszázötvenezer forint sérelemdíjat is fizetnie kell.

Az EKINT megjegyezte, hogy

 az ügy nem mellékes eleme, hogy a Németh Szilárd ügyvédje által benyújtott, alapvető számítási hibákat tartalmazó, elektronikus levél formátumú okirati „bizonyítéknak” a feladója Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ elnöke, aki gyakran különböző médiumokban a kormánytól és a kormánypártoktól független szakértőként tetszeleg. (A levél írója egyébként Németh Szilárdot „Sziszikének” nevezi.) Annak az Alapjogokért Központnak az elnökéről van szó, amelynek küldetésnyilatkozata szerint „célja a jogállami működéssel és alapjogvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás és elemzés”, és amely „elkötelezett az alapvető jogállami értékek, a hagyomány és a szabadság kultúrája iránt”.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik