Belföld

Egészséges a KÜRT-nél dolgozni

2004. november 17., Budapest - A KÜRT Computer Rendszerház Rt. első helyezést ért el az Amerikai Kereskedelmi Kamara 2004. évi „Egészséges Munkahely AmCham Díj" pályázatán. A díjat a Kamara azoknak a vállalatoknak ítéli oda, amelyek kiemelten törődnek dolgozóik egészségével. A díjátadót és a nyertesek gyakorlatát bemutató szemináriumot 2004. november 16-án rendezték a Hilton Budapest West End báltermében. A díjat Gergácz Lili, a KÜRT Rt. HR menedzsere vette át.

Az Egészséges Munkahely AmCham Díj elnyerésére 2004-ben a második alkalommal írták ki a pályázatot, amelyre 21 pályamű érkezett. Az értékelési szempontok között szerepel, hogy a munkahely biztosítja-e a megfelelő egészségügyi ellátást, az orvosi konzultáció lehetőségét és szűrőprogramokat. Fontos, hogy az alkalmazottak megfelelő körülmények közt tölthessék el pihenőidejüket, biztosítva legyenek számukra a korszerű étkezés feltételei is. A napjainkra jellemző egészségtelen, mozgásszegény irodai munkavégzés mellett kiemelt fontosságú a megfelelő ergonómia, valamint a testmozgás, a sporttevékenységek munkahelyi támogatása.

A XI. kerület egyik kertvárosi részében található KÜRT-nél a kezdetektől figyelmet fordítanak a megfelelő körülmények megteremtésére. Igaz ez a székház helyszínének kiválasztásától, a székházban található saját uszoda, szauna és a különféle sporteszközök kínálta mozgási lehetőségekig, mint pl. a ping-pong-, a csocsó-, vagy a futballbajnokságok és az évente kétszer megrendezésre kerülő közös dunai kenuzás. A KÜRT támogatja a családi programokat is, közös kirándulásokat és céges-családi hétvégéket szervez. Az egyéni sportok rajongóinak aerobic és jógabérletet biztosít, de a szellemi sport tevékenységet is támogatja a vállalati sakk és bridge partikkal.

A KÜRT dolgozói szinte valamennyien számítógép előtt ülnek (irodai munkát végeznek), így a cégnél olyan monitorokat használnak, melyek kivétel nélkül alacsony sugárzású-, magas frekvenciájúak. Egyre nagyobb számban terjed az LCD panelek használata is, melyek még kevésbé károsak az irodai munkavégzés közben. Több órai számítógép-használat után a dolgozók az előírás szerint rövid pihenőket (az előírás szerinti óránként 10 percet) tartanak a pszichés- idegrendszeri megterhelés csökkentésére.

A KÜRT nagy figyelmet fordít az ergonómiai szempontból kedvezőtlen számítógépes munkahelyek kényelmesebbé tételére. A munkahelyek megfelelő kialakítása nemcsak számos egészségügyi problémát előz meg, hanem növeli a dolgozó komfortérzetét, aki így kényelmesen érzi magát munkahelyén, és fáradtságérzet is sokkal később jelentkezik, mint egy helytelenül kialakított munkahelyen. Speciális ergonómiai termékek biztosítják a minél egészségesebb munkakörülményeket, így pl. a forgószékek, vagy a note-book állvány biztosítják a helyes testtartást, vagy a csuklótámasz, amely a notebook-ra szerelve kényelmessé teszi a hosszabb munkát.


A KÜRT vezetése az alapítás (1989) óta szem előtt tartja az egészséges életmódot, különösen a dohányzás tekintetében. Az irodaépületben szigorúan tilos a dohányzás, erre télen-nyáron csak az épületen kívül, az udvaron kijelölt helyen van lehetőség.

A KÜRT tudatosan törekszik a keletkező hulladékmennyiség csökkentésére, illetve a keletkezett hulladék szakszerű kezelésére vagy megsemmisítésére. A cég már több mint 12 éve szelektív hulladékgyűjtést folytat (papír, fém, műanyag, elemek és akkumulátorok, egyéb veszélyes hulladékok).

“Megtiszteltetés számunkra, hogy elnyertük ezt az értékes díjat. Ez külső, objektív elismerése a cégvezetés régi törekvésének, amellyel az itt dolgozók számára már a kezdetektől az átlagosnál lényegesen jobb és egészségügyileg is kedvezőbb körülményeket próbáltak biztosítani. A vállalatvezetők sokszor hajlamosak elfelejteni, hogy a dolgozókkal való törődés sokszorosan megtérül, mivel kiváló munkahelyi légkört és nagyobb hatékonyságot biztosít a cég számára.” – nyilatkozta Gergácz Lili, a vállalat HR menedzsere a cím odaítélése kapcsán.

###

A KÜRT Rt. (www.kurt.hu ) 1989-ben kezdte meg tevékenységét, és az elmúlt 15 év folyamán a magyar számítástechnikai piac meghatározó vállalkozásaként működött. Külföldi tevékenysége megerősítésére Ausztriában és Németországban leányvállalatokat alapított.
A KÜRT az információbiztonság területének vezető szakértője az adatvédelem és adatbiztonság teljes palettáját átfogó, a nemzetközi és hazai szabványoknak megfelelő módszertana és auditorai révén. Európa egyik vezető adatmentő cége világviszonylatban is elismert adatmentési technológiával, évi 2000 adatmentéssel.

További információk: Csuba Dea, marketing igazgató
(Telefon: 424-6666, E-mail: dea.csuba@kurt.hu )


Ajánlott videó

Olvasói sztorik