Sport

Semenya nyáron térne vissza

Júniusban lesz eredménye a dél-afrikai atléta nemiségi vizsgálatának, addig Caster Semanya nem versenyez.

Caster Semenya, a női 800 méter világbajnoka megállapodott hazája szövetségével (ASA) arról, hogy megvárja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vizsgálatának eredményét, s egyben jelezte, június 24-én, Zaragozában áll rajthoz majd először.

A 19 éves futó nemiségével kapcsolatos vizsgálatok a tavaly augusztus berlini vb óta húzódnak, és az IAAF legutóbbi ígérete szerint június elejére zárulnak le.

Semenya már többször jelezte, jogtalannak, és megalázónak tartja a nemzetközi szövetség akcióját, s ügyvédével arra készül, hogy jogi úton vesz elégtételt az őt ért sérelmekért az IAAF-en és az ASA-n egyaránt. Keddi közleményében azonban arról írt, hogy egyeztetett a sportág dél-afrikai szervezetével, s biztos benne, hogy az ASA mindent megtesz az ügy korrekt lezárásáért. A futó ugyanakkor jogi képviselőjén keresztül írásos garanciát kér az IAAF-től, hogy a júniusi időponthoz tartja magát a szövetség.

A tavalyi világbajnokság előtt mindössze három héttel, a semmiből feltűnt középtávfutó 1:56.72 perces, kiváló idővel nyerte a női 800-at Berlinben. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik