Sport

A Gyöngyössel is leikszelt a Szeged

A férfikézilabda NB I nagy híre volt a múlt héten, hogy az utóbbi időben több fronton is botladozó MOL-Pick Szeged döntetlent játszott otthon a Budakalásszal. A Gyöngyös ellen lehetett volna javítani, de nem sikerült, olyannyira nem, hogy az első félidőben volt, mikor öt góllal vezettek a hazaiak. Még a szünet előtt fordított a Szeged, majd a második félidőben három találattal is elléptek a vendégek, de a meccs végén Szergej Gobroknak kellett pontot mentenie.

A Gyöngyös az ezt megelőző 11 mérkőzéséből nyolcat elveszített, csak kétszer nyert és egy döntetlenje volt. Most már kettő van.

„Először is gratulálok a Gyöngyösnek a jó játékhoz és a pontszerzéshez! Ez egy újabb nagy csalódás, és úgy néz ki, még nincs vége. Megint rosszul indult a meccs, a kezdőcsapatot korán le kellett cserélnem, aztán visszajöttünk, volt egy jó tíz percünk. A második félidőben vezettünk három góllal, lehetőségünk volt ezt hetesből négyre növelni, de megint ugyanazok a hibáink voltak, nem tudtuk belőni a ziccereket, és túl sok gólt kaptunk. Amikor hárommal vezettünk, akkor kellett volna befejezni a meccset, és pontosabban játszani. A bajnokit hat-hét játékossal kellett túlélnünk, pedig tizenkilencen vannak a keretünkben, de a többiekre nem tudtam számítani. Ez egy nagy csalódás, amire nincs magyarázat” – értékelt Juan Carlos Pastor a szegediek honlapján.

Eközben a címvédő Telekom Veszprém 44-25-re verte a Budakalászt. A veszprémiek 11-ből 11 meccset nyertek eddig.

Eredmények – kézilabda NB I

Gyöngyös – Szeged 33-33 (18-19)

Budakalász – Veszprém 25-44 (14-23)

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik