Tudomány

Ma is áll a templomosok városa

A templomosok a középkori világ számtalan térségében telepedtek meg, központjaik a Közel-Keleten és Európában is sok helyen megtalálhatóak voltak. Később ugyan több jelentős komplexumuk is elpusztult, de építészeti emlékeik egy része még ma is fellelhető.

A Közel-Kelet máig hordozza a nyomaikat

A keresztes háborúk során, illetve a harcokat követően a lovagrend „szülőföldjén”, a Közel-Keleten a sok templomos építmény elveszett – Akko 1291-es bukását követően például az egész várost lerombolták. Ez persze nem jelenti azt, hogy a térségben ne találkozhatnánk a templomosok számára meghatározó helyszínekkel.

A Sziklamecset, melyről a keresztesek azt hitték, hogy az egykori Salamon-templom helyére épült, még mindig áll. A nyugati uralom alatt az építményt Templum Domininek (Úr templomának) nevezték. A lovagok később egy közeli mecsetben, az al-Aksza mecsetben rendezték be főhadiszállásukat.

Az al-Aksza-mecset Kép: usaid_abbasi/Thinkstock

A Közel-Keleten emellett olyan építményekre is bukkanhatunk, melyeket maguk a templomosok emeltek. Ilyen az atliti erőd is, amely az egyik legnagyobb keresztes vár volt, melyet valaha építettek.

Atliti erőd Kép: Iliakriv/Wikimedia Commons

Ciprusra menekültek

A szentföldi keresztes kudarcok miatt a 13. század végén a templomosok új hazát akartak találni maguknak. Miután Akko, a keresztesek utolsó közel-keleti támaszpontja elesett, a rend megvásárolta Ciprust, hogy ott lovagállamot alapítson. A szigeten való berendezkedésre már nem volt idejük, hiszen 1312-ben a pápa feloszlatta a rendet.

Ennek ellenére Cipruson ma is találni néhány, a templomosokhoz köthető építészeti emléket. Ilyen a kolosszi vár, melyet rövid ideig ugyan, de birtokolt a rend.

Kolosszi vár Kép: Michae/Wikimedia Commons

Tér jelzi a párizsi központ helyét

A rend azonban nem csak a Földközi-tenger keleti felén jelent meg. A templomosok Európa-szerte emeltek rendházakat és erődöket, többek közt Magyarországon is is.

A rend legjelentősebb központjai Franciaországban, Angliában, Spanyolországban és Portugáliában feküdtek.

La Rochelle-ben a 12. század első felében tűntek fel a templomosok, a 14. század elejére pedig a település vált a rend legfontosabb atlanti-óceáni bázisává. A városnál állomásozott a lovagok fő flottája, La Rochelle kedvező fekvése miatt ugyanis a településről gyorsan elérhették mind Angliát, mind a Mediterráneumot.

La Rochelle kikötője napjainkban Kép: mick1980/Thinkstock

A rend franciaországi és egyben európai központját, a párizsi Temple-t a 19. század elején rombolták le. Az egykori hatalmas erőd helyén ma a Temple nevű tér található.

Áll azonban még a londoni Temple Church, melyet szintén a rend épített a 12. században. A komplexum nem csupán a templomosok angliai főhadiszállása, de Nyugat-Európa egyik legmeghatározóbb központja is volt.

Temple Church Kép: John Salmon/Wikimedia Commons

Szintén látható még a portugáliai Tomar városa. A hagyomány szerint a település a helyi templomos kolostor, a Convento de Cristo köré épült fel a 12. század végén az egyik nagymester parancsára. Éppen ezért Tomart a templomosok városaként is emlegetik. Miután a rendet Európa-szerte feloszlatták, a portugáliai lovagok új szervezetbe tömörültek: Krisztus Lovagrendjébe. A csoport központja Tomarban volt.

Convento de Cristo Kép: frentusha/Thinkctock

(Kiemelt kép: a portugáliai Almouroli vár, forrás: mtrommer/Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik