Élet-Stílus

„Ne vitatkozz uraddal, és tűrd, ha ütnek”

Rejtett kamerás felvételek buktatták meg a nőket a „hagyományos asszonyi szerep” elfogadására tanító kínai iskolát. A kormány gyorsan lépett, és bezárta az intézményt, ám egyre több ilyen van Kínában – abban az országban, ahol a nők lehetnek bármilyen sikeresek, a társadalom még mindig az alapján ítéli meg őket, hogy találtak-e férjet maguknak.

Nagy felzúdulást váltott ki Kínában egy, a nőket a hagyományos nemi szerep elfogadására tanító iskola, miután az oktatásokról készült rejtett kamerás felvételek terjedni kezdtek a helyi közösségi oldalakon. A kínai kormány hamar reagált. Pár nappal a Pear Video által közzétett felvétel megjelenése után már be is zárták a Fushun városában működő iskolát, ahol arra tanították a nőket, hogy teljes egészében vessék alá magukat a férfiak (apák, férjek és fiúgyermekek) akaratának.

A feleségeknek, és még házasság előtt álló fiatal nőknek és lányoknak tartott háromhetes kurzus alatt a férfiak felsőbbrendűségét hirdették a résztvevőknek, felsorolva, hogyan kell viselkedniük, hogy jó feleség legyen belőlük.

Az oktatáson részt vett nőknek minden reggel fél ötkor kellett kelniük, majd ezután nyolc órán át folyamatosan házimunkát végeztek: térden csúszva takarították a padlót, puszta kézzel a vécét, és emellett főztek, miközben az oktatók minden lépésüket figyelték. Mert a nőknek az iskola szerint ez a feladatuk, nem pedig a karrierépítés.

Térden csúszva

Egy „jól viselkedő nőnek” nem szabad teljes állásban dolgozni, mert a „sikeres karriert építő nők csúnya véget érnek” – mondta az egyik oktató. Egy másik pedig közölte a résztvevőkkel, hogy a nőknek a társadalmi ranglétra alján kell maradniuk, és nem szabad feljebb lépniük. Ez az oktató a Sixth Tone cikke szerint egyébként éppen egy nő volt, aki úgy beszélt erről, hogy közben térden csúszva mutatta be, hogyan kell rendesen feltakarítani a padlót.

A feleségeknek az oktatók szerint teljes tiszteletet kell tanúsítaniuk a család férfitagjai felé.

Bármit is mond a férjem, rögtön azt válaszolom, hogy igen, rendben, azonnal

– közölte az egyik tanár. A vitatkozás lehetősége teljesen kizárt, ha leszidják őket, akkor a nők nem szólhatnak vissza, és még azt is tűrniük kell, ha a férj megveri őket.

A válás pedig tilos.

Az iskolában még azt is kijelentették, hogy a halált kockáztatják azok a nők, akik háromnál több férfival létesítenek nemi kapcsolatot. A harmadik után ugyanis a sperma mérgezővé válik, és megölheti a túl sok férfival összefekvő nőt.

Közben az oktatók folyamatosan azt ismételgették, hogy a nők legfőbb feladata a szülés

mondta el egy 47 éves nő a South China Morning Postnak. Szerinte rosszabbul bántak vele, mintha rab lett volna egy börtönben.

Az iskolát egy hagyományos értékeket népszerűsítő alapítvány üzemeltette, amit a Post cikke szerint 2011-ben alapított egy elítélt gyilkos, Kang Csin-seng. A férfi állítása szerint a börtönben ismerkedett meg a tradicionális kínai értékrendszerrel, és szabadulás óta küldetésének tartja azok népszerűsítését.

Szocialista értékek a hagyományok ellen

A helyi oktatásügyi kormányzati szerv a videók elterjedése után bezárta a közlésük szerint illegálisan működő iskolát, ahol jelentésük szerint a „szocialista alapértékekkel ellentétes” oktatás folyt. Közben a hivatalos kínai állami média is kikelt az iskola ellen: a kínai kormány szócsövének tekintett Global Times „abszurd butaságnak” nevezte a kurzust, közölve, hogy Kínának a nemi egyenlőséget kell hirdetnie, mert az hozzájárult „Kína rendkívüli fejlődéséhez”.

A kommunista hatalomátvétel után az új vezetés egyik első és legfontosabb lépése volt a női egyenjogúság kihirdetése és támogatása, miután Mao Ce-tung teljesen érthetetlennek tartotta, hogy az ország lakosságának fele nem dolgozik, és nem vesz részt a termelésben. A kínai statisztikai hivatal adatai szerint 2015-ben már az iskoláskorú lányok 99,88 százaléka járt iskolába, a felsőoktatásban nagyjából ugyanannyi nő veszt részt, mint férfi, és a dolgozó emberek 43 százaléka nő volt. És bár a politikai életben még mindig nem engedik a nőket a hatalom közelébe, a kínai cégek felső vezetői között már sok nőt találni, különösen a tech cégeknél. 

Azonban – ahogy a Global Times fogalmazott – Kínának még van hova fejlődnie a női egyenjogúság társadalmi elfogadottságában, ugyanis több példa is azt mutatja, hogy sokan vannak, akik nosztalgiával tekintenek vissza a régi időkre, amikor a nők még teljesen alávetett szerepet játszottak. Különösen azok a férfiak, akik nem találnak maguknak feleséget, amiben a születésekben megjelenő nemi aránytalanságok is szerepet játszhatnak.

A legfrissebb adatok szerint Kínában 33,5 millióval több férfi van, mint nő.

Idén tavasszal például egy női előadó okozott botrányt, amikor egy főiskolások előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy „a nő legjobb hozománya a szüzessége”, arra biztatva a női hallgatókat, hogy tartózkodjanak a házasság előtti szextől. Az előadásról készült videó elterjedése után több más felvétel is felkerült a kínai internetre, amin Ding Hszuan, a kínai hagyományok szakértője egyebek mellett kijelentette:

  • A nőknek tűrniük kell a családon belüli erőszakot, mert „minél több verést kap egy nő, annál kevesebbszer lesz beteg”.
  • Szerinte „nincsen különbség egy prostituált, és egy házasság előtt szexelő nő között”.
  • „A közvetítő részvétele nélkül kötött házasság szégyent hoz az ősökre”.
  • A ruhaválasztásnál nem szabad túl sok bőrt szabadon hagyni, mert az „nemcsak pletykálkodásra ad okot, hanem betegségeket, szerencsétlenséget és pénzügyi romlást okoz, valamint a szüzesség elvesztését”.
  • A váláshoz folyamodó nők pedig szerinte „nem voltak elég engedelmesek”.

Kínában az elmúlt évtizedben több olyan magániskola kezdett el működni, ahol a hagyományos értékrendszert tanítják a nőknek. Nem az állam által is támogatott egyenjogúságot oktatják, hanem a konfucianizmus erkölcsi tanításait, ami előírja a nőknek, hogy kötelességük szót fogadni apjuknak, férjüknek és fiúgyermekeiknek.

Egy ilyen iskolába járt a húszéves Juanjuan, aki a Timesnak elmondta, azt tanították nekik, hogy „a nők nem lehetnek túl erősek és függetlenek”, és alá kell vetniük magukat a férfiaknak, akik „a nők támaszai”. Valamint azt, hogy „a baj elkerülése érdekében a nőknek nem szabad túl sokszor elmondaniuk a véleményüket”. A nő beszámolója szerint a smink is tiltott volt csakúgy, mint a kihívó öltözékek, mert azok csak a férfiak elcsábítására jók.

Kiemelt képünk illusztráció: Getty Images/Guang Niu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik