Sport

Varga Tamáséké lett a LEN Kupa

Kétszeres olimpiai bajnokunk hathatós segítségével nyerte meg a második számú európai vízilabdakupát a Cattaro.

A kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás montenegrói csapata, a Cattaro nyerte az európai klubvízilabda második számú trófeáját, a LEN Kupát, miután hazai medencében a szerda esti visszavágón – a vlv.hu beszámolója szerint – hosszabbítás után három góllal legyőzte az olasz Savona együttesét.

A visszavágón 5-5-ig hol egy, hol – 1-3-nál – két góllal is, a taljánoknál volt az előny, a hazaiak a negyedik negyed hajrájában, 6-5-nél vették át először a vezetést, majd bő egy perccel a vége előtt 7-5-re alakították az állást, így következhetett a kétszer 3 perces hosszabbítás. Ebben egyetlen találat született, de azt a Cattaro szerezte, így 8-5-tel kupagyőztes lett, nem kis részben a három gólpasszt adó magyar légiós játékának köszönhetően is.

A montenegrói alakulat sikere azt is jelenti, hogy Varga Tamás egymást követően a második alkalommal lett LEN Kupa-birtokos, az előző szezonban ugyanis még akkori hazai csapatával, a Szeged-Beton VE alakulatával végzett az élen a kontinentális sorozatban.

Eredmény, LEN Kupa, döntő, visszavágó:

Cattaro (montenegrói) – Savona (olasz) 8-5 (0-1, 2-2, 2-1, 3-1, 1-0, 0-0) – hosszabbítás után

A LEN Kupát – mivel az első mérkőzést a Savona odahaza 9-7-re nyerte – a Cattaro összesítésben 15-14-es gólkülönbséggel szerezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik