Foci

Kikapott Franciaországtól a futsalválogatott

A magyar futsalválogatott 4-1-s vereséget szenvedett Miskolcon, az Európa-bajnokságra története során először kijutó francia csapat elleni barátságos mérkőzésen.

A találkozót a 114. válogatott mérkőzésén pályára lépő Németh Péter köszöntése vezette fel, a csapatkapitányként pályára lépő 36 éves játékosnak ez volt az utolsó meccse a nemzeti együttesben. A Dunaferr futsalosa csak jelképes, egyperces szerepet kapott, majd átadta a csapatkapitányi karszalagot a helyére beálló Trencsényi Jánosnak.

Adrien Gasmi vezetést szerzett a franciáknak már a harmadik percben, ám a mieink többet birtokolták a labdát, kezdeményezőbbek voltak a magyarok és a 15. percben egy pontos támadás végén Klacsák Bence lőtte közelről a jobb alsó sarokba a jobbról érkező labdát. Egy perccel később azonban azonnal jött az ellenfél újabb találata, egy bal oldali akció végén az érkező Boulaya Ba talált a hálóba.

Forduás után mindkét csapat előtt adódott egy-egy ziccer, de a befejezések pontatlanok voltak. Jóval kevesebb helyzet alakult ki a második félidőben, az utolsó percekben támadásban lehoztuk a kapusunkat, de nem sikerült az egyenlítés, sőt egy perccel a vége előtt Andrade volt eredményes, majd az utolsó másodpercben az Andrade lövésénél menteni igyekvő Gál István lábáról pattant a kapuba a labda, így alakult ki a 4-1-es végeredményt.

A franciáknak jelenleg jobb csapatuk van, és jobban is játszottak nálunk. Sajnálom az utolsó percben kapott két gólt, mert ezeket ajándékba adtuk a franciáknak. Fiatal, alakuló csapatunk van, a játékosoknak sok hasonló színvonalú mérkőzésre van szükségük a fejlődéshez

– mondta Sito Rivera szövetségi kapitány a mérkőzést követően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik