Tech

Digitális sportkapu

Az átrepülő labda sebességét, a repülés irányát, becsapódásának helyét és erejét is képes meghatározni a "mindentudó" sportkapu.

Kézilabdázók, labdarúgók és más labdajátékosok számára kedvez egy matematikusokból, informatikusokból és mérnökökből álló csapat Győrött. Az előbbi okosságokat a kapufákba épített infravörös érzékelőknek köszönheti a kapu, de a mérésen kívül az adatok feldolgozására, értelmezésére és megjelenítésére is képes.

A szabad szemmel nem érzékelhető, sűrű fényháló és érzékeny elektronika segítségével, megannyi kísérlet nyomán sikerült kidolgozni azt a sajátos mérési eljárást, amely az európai szabadalmi közlönyben már nyilvánosságra került.

A sportban kevéssé járatosak persze azt kérdezhetik, hogy mindez mire jó?

Fontos lehet az edzőknek, hiszen a mérések nagyban segíthetik a labdajátékoknál az edzési munkát. Előnyös lehet a drukkereknek, akik a mérőberendezés nyújtotta információk révén sokoldalú és pontos tájékoztatást kapnak. Arról nem is szólva, hogy a berendezés hozzájárulhat ahhoz, hogy Ronaldó és társai ne legyenek egyedül azzal, hogy miközben erőset rúgnak, jól is tudják helyezni a labdát.

Az innovatív fejlesztés mérni tudja a repülés magasságát is. Márpedig a magasság nem elhanyagolható, hiszen befolyásolja a rúgás, a dobás vagy az ütés sebességét. Kimérték, hogy a kézilabdakapunál 13 kilométer/óra sebesség különbség van a között, hogy a kapu fönti részébe vagy alsó szegmensébe csapódik a labda ugyanazzal az erővel.

A fejlesztők jelenleg is folyamatosan dolgoznak a sportkapu intelligenciájának növelésén. Most azon törik a fejüket, hogy miként lehet értékelni a különböző szegletekbe érkező lövéseket. Megoldásként szektorokra osztották a kaput, és az egyes szektorokba belőtt labda irányát több vagy kevesebb ponttal jutalmazzák. Éppen fordítva, mint a céllövésnél: itt a középső szektor nullát ér, a pipába beérkező lövések pedig a legtöbb pontot hozzák.

A prototípusokat már több helyen, csarnokokban, sportrendezvényeken, edzőtáborokban tesztelték. A kezdeti tapasztalatok nem szolgálnak meglepetéssel: a kapu kétséget kizáróan nagy népszerűségnek örvend. A budapesti Csodák Palotájában ez az egyik legnépszerűbb játék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik