Ez alapján a Sybase magyarországi képviseletének 375 millió forint értékben lehetősége nyílik adatbázis-kezelő eszközök és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások szállítására. Koller György a kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a keretmegállapodás a kormányzati terület 1.200 intézményének tesz lehetővé egyszerűsített beszerzési ügymenetet a Sybase termékeire, szolgáltatásaira, amelyeket a cég minősített alvállalkozókkal közösen bocsát rendelkezésre. A keretszerződés alapján a Sybase Magyarország Kft. garantálja, hogy a legkedvezőbb áron, a legjobb terméket kapják megrendelőik, akiknek nem kell már a bonyolult közbeszerzési procedúrával foglalkozniuk. A főleg kincstári, önkormányzati intézmények számára kínált lehetőség nem kész megoldások közbeszerzés nélküli igénylését, hanem alapeszközök értékesítését jelenti – mutatott rá az ügyvezető igazgató. A 10 millió forint törzstőkével létrehozott cég tavalyi árbevételének mintegy negyede származott a már korábban megkötött keretmegállapodásból. A forgalom túlnyomó hányada az államigazgatási eladásokon kívül a pénzügyi szektor bővülő megrendeléseiből adódott. A cég ezen kívül szállít telekommunikációs, kereskedelmi, egészségügyi megoldásokat is. A Sybase Magyarország többségi tulajdonosán, az Axis Kft.-n kívül tulajdonrésszel rendelkezik több magánszemély.
- 03:33 Az ETO edzője a BL-elődöntőről: Szinte mindig egy lépéssel előttünk jártak
- 22:12 A portugálok edzőmeccse csak nevében lett barátságos Chilével
- 22:07 A normandiai partraszállás és a migráció között vont párhuzamot Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter
- 21:50 Meghalt Patrick Godfrey, az Örökkön-örökké és A nyomorultak színésze
- 21:36 Toroczkainak elege lett Magyar Facebook-üzengetéseiből, ezért X-en üzent, hogy inkább a Parlamentben vitázna
- 20:59 Hegedűs Zsolt nem engedné újra dolgozni a hamis oltási igazolásokkal lebukó gyerekorvost
- 20:47 Távozott a Zalaegerszeggel remek munkát végző vezetőedző
- 20:42 Hazahozták a börtönbüntetés elől Dubajba szökő magyar „keresztapát”
- 20:15 Kisgyerekkel a karján etetett vadkant egy férfi Érden
- 20:06 Körömrágós meccsen, az utolsó percben jutott BL-döntőbe az ETO
- 19:57 „Nem akartunk annyit költeni, amennyiből Japánt is beutazhatnánk” – ennyibe kerül egy esküvő 2026-ban
- 19:39 Kiderült, miért esett össze a Loophia énekesnője a Budapest Park színpadán
- 19:34 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:22 Autó ütközött vonattal Ausztriában, ketten meghaltak
- 19:12 Újabb halálos cápatámadás történt Ausztráliában
- 20:42 Hazahozták a börtönbüntetés elől Dubajba szökő magyar „keresztapát”
- 19:07 Balásy-féle felajánlást vár Hernádi Zsolttól Szolnok polgármestere
- 19:57 „Nem akartunk annyit költeni, amennyiből Japánt is beutazhatnánk” – ennyibe kerül egy esküvő 2026-ban
- 15:42 Meghalt Bernadette Chirac
- 14:17 „Siessetek, gyorsan!” – Így hívta sorsdöntő csatára a magyarokat a király
- 20:15 Kisgyerekkel a karján etetett vadkant egy férfi Érden
- 17:53 Két magyarral írt történelmet a Metz, először jutott BL-döntőbe
- 18:49 Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki a bébiszitterrel közösen tervelte ki felesége meggyilkolását
- 20:06 Körömrágós meccsen, az utolsó percben jutott BL-döntőbe az ETO
- 11:56 Rétvári Bence: A Fidesz visszatért a mozgalmi létbe, a KDNP pedig a katakombakereszténységhez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
