Sport

A Szilágyi Áron-hatás

Szilagyi-Aron(960x640).jpg (szilágyi áron, vívás, )
Szilagyi-Aron(960x640).jpg (szilágyi áron, vívás, )

A Világkupa-viadalok az augusztusi budapesti világbajnokságra történő felkészülést szolgálják, arra szeretne a legjobb formába kerülni a kardozó Szilágyi Áron.

London olimpiai aranyérmese kedden az M1 Ma Reggel című műsorában beszélt az idei célkitűzéséről annak apropóján, hogy a hétvégén egyéniben bronzérmet nyert a madridi Vk-fordulón, Gáll Csabával, Iliász Nikolásszal és Gémesi Csanáddal pedig megnyerte a csapatversenyt.

“Két és fél éve nem volt a csapat négy között Világkupán, de a győzelem már csak azért is értékes, mert az ellenfelek is a maximumot akarták kihozni magukból – mondta Szilágyi. – Persze látni kell: rengeteget kell még dolgozunk, hogy a topcsapatokkal felvegyük a harcot. Az oroszoktól és az olaszoktól is hiányoztak például a legjobbak, de ha folytatjuk a munkát, ott lehetünk a legjobbak között.”

Az olimpiai bajnok kardozó úgy véli, fiatalos lendületükkel lephetik meg az ellenfeleiket. Amint azt megjegyezte, egymást jól ismerik, vívtak már korábban is így együtt. Beszélt arról is, hogy kíváncsian várta: az olimpia után milyen lesz ismét versenyezni. Elégedetten rögzítette, hogy már van új motiváció, mégpedig az, hogy ő is, és a válogatott is jól szerepeljen a hazai rendezésű világbajnokságon. “Egyéniben és csapatban is szeretnék eredményes lenni” – tette hozzá.
A férfi kardozók a hétvégén Padovában versenyeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik