Közélet

Margitszigeti zajrendelet készülhet

A Margitszigetre vonatkozó zajrendelet megalkotásáról is dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Az ülésre benyújtott javaslat szerint korlátoznák a szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is.

A Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes által jegyezett előterjesztésben az olvasható, hogy a Margitsziget Budapest egyik legkedveltebb közparkja, amely évszázadokon át megőrizte természeti adottságait, történelmi, kulturális örökségét, miközben a közösségi használati szempontok közül kiemelkedett, majd hagyományt is teremtve megerősödött, illetve alapvetővé vált a pihenőparki jellege.

A megalkotandó helyi zajvédelmi szabályok és az azzal kapcsolatos, a felsőbb jogszabályoknak is megfelelő hatósági tevékenység elősegítik a Margitsziget csendes, pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas, alapvetően pihenő-, közparki jellegének megőrzését, továbbá javítja az egészség megóvásának környezeti feltételeit.

A tervezetben foglalt előírások kiterjednek a zavaró zajhatások időbeni korlátozására közterületi, valamint nem közterületi zajhatással járó eseményekre egyaránt.

A javaslat a nagyvárosi életritmushoz alkalmazkodva elsősorban a zajt keltő tevékenységek pihenőidőre eső, éjszakai korlátozását javasolja.

A tervezet szerint jövő márciustól például kulturális célú létesítmény naponta 10 és 24 óra között, sport vagy más létesítmény 10 és 22 óra között használhatna csak hangosító berendezést. Sportlétesítmény szabadtéri területén a sporttevékenység megvalósításához 10 és 23 óra között, alkalmi rendezvény esetében 9 és 20 óra között lehetne hangosító eszközt használni. A Margitsziget területén hangosító eszköz használata nélküli, de zajhatással járó tevékenység szabadtéren legfeljebb naponta 10 és 22 óra között lenne végezhető.

A korlátozások megsértése esetén a főjegyző lenne jogosult eljárást indítani, bírságot kiszabni.

(MTI, kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik