Tudomány

Ütközés Magyarország fölött: ezért szakad a hó

A Börzsönyben 30 centi is leeshet, és nem csak a hegyek öltöznek fehérbe. A hólepel tartósságát jelenleg a havazás intenzitása biztosíthatja, de hamarosan olvadni kezd.  

Egy mediterrán ciklon vette át az uralmat Magyarország felett. Meridionális, azaz észak-dél irányú áramlásról van szó, a hideg, valamint a melegebb, de nedves légtömegek ütközéséből adódik a szerdán kezdődött havazás. A ciklon komoly csapadék kíséretében vonul át az ország felett, miközben csütörtök délig fehérbe öltözteti hazánk egyes tájait:

  • az Északi-középhegység északi és nyugati részein, illetve a Dunántúl északkeleti régióiban valószínű a legtöbb hó, ott síkvidéki területeken is lehullhat öt centiméternyi;
  • a Pilisben, a Gerecsében, a Mátrában, a Visegrádi-, és Budai-hegységben akár 10-20 centi eshet.
  • a legintenzívebb csapadékhullás súlypontja a Börzsönyre koncentrálódik, ott 30 centimétert meghaladó hóréteg kialakulása is elképzelhető

– áll a Kiderül.hu előrejelzésében.

Mikor marad meg?

Hogy meddig marad a fehér lepel, az már más kérdés. A havazás alapfeltétele, hogy a csapadékképződés szintjén, azaz a légkör 2-5 kilométeres sávjában nulla fok alatt legyen a hőmérséklet. Ha odafent pluszok vannak, hiába uralja fagy a talajt, hó helyett csak ónos esőt tapasztalunk.

Ha tehát az egymás alatt elhelyezkedő rétegekben negatív hőmérséklet uralkodik, a föld felé közelítő jégkristályok nem olvadnak fel, hanem hópelyhekké állnak össze. Még akkor is, ha a talaj, illetve a közvetlenül felette húzódó, 2-300 méteres légrétegek kevéssel fagypont feletti hőmérsékletűek

– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.

Normafa (MTI/Mohai Balázs)

A korán jött hótakaró – főleg síkvidékeken – nem lesz tartós, a délről várt enyhülés hamar megolvasztja, és a hópelyheket is esőcseppek váltják. Érdekesség: ha a havazás fagyott felszínt érint, plusz 1-2 Celsius-fokos hőmérsékleten is megmarad a lepel főleg füves területeken, a kisebb hőkapacitású talajokon.

Sokat fog esni

Most viszont az éjszakai enyhe mínuszokat a nappali pozitív hőmérsékletek még bőven ellensúlyozzák: esetünkben a havazás intenzitása miatt alakulhat ki többé-kevésbé maradandó lepel.

A hóval fedett tájból most csak ízelítőt kapunk, ám fehér pelyhekből nem lesz hiány:

  • csütörtökön többnyire eső esik majd, de északon havazás, havas eső is valószínű, a déli óráktól viszont megszűnik a csapadék;
  • pénteken egyáltalán nem valószínű csapadék;
  • szombaton délkelet felől egyre nagyobb területen kezdődik havazás, keleten havas eső, a Tiszántúlon eső is lehet;
  • vasárnap kezdetben többfelé, majd egyre kevesebb helyen számíthatunk havazásra, hószállingózásra;
  • hétfőn elszórtan lehet kisebb havazás, hózápor.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A KÖVETKEZŐ 8 NAPRA

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik