A főként csomagszállítással, és bérraktározással foglalkozó 10 millió alaptőkéjű, tisztán magyar tulajdonban lévő cég, 1996-es fennállása óta, hihetetlen dinamizmussal fejlődik. A néhány dolgozóval és egy 400 négyzetméteres bérraktárból indult vállalkozás, mára már több mint 80 embert foglalkoztat, a Szada Ipari Parkban lévő több mint 4000 négyzetméter területű logisztikai komplexumában. Néhány hét múlva fejeződik be egy újabb, 1000 négyzetméteres raktáruk és 900 négyzetméteres szállítmányozói központjuk felépítése, amelynek beruházási költsége meghaladja a 200 millió forintot. Az új épülettel és a korszerű, magasraktározási technológiának köszönhetően, már több mint 5000 palettányi áru raktározására lesznek képesek Gombás Sándor azt is elmondta, hogy a CM Express minőségi munkájára jellemző, hogy az idén elnyerték a hazai piacvezető mobilszolgáltató cég által kiírt szállítási- és emeltszintű logisztikai szolgáltatásra kiírt pályázatot és ugyancsak meghosszabbították szerződésüket a világ egyik vezető kozmetikai cégénél.
Még az idén átlépi a bűvös 1 millió címes határt hazai mezőnyben piacvezető futárszolgálat a CM Express Logisztikai Kft. Gombás Sándor, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy naponta, átlagosan, az egész ország területén 4000-6000 címre szállítanak árút és mintegy 5000 palettányi szállítandó terméket raktároznak. Gépjárműveik száma meghaladja a 100-et melyek között megtalálható a fél tonnástól a 22 tonnásig szinte valamennyi típus. Ez évi forgalmuk eléri a 700 millió forintot.
Ajánlott videó
- 07:40 Magyar Péter: Őszinte részvétemet fejezem ki az M1-esen történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának
- 07:19 Dróntámadás: 1200 kilométerre az ukrán határtól lángoltak orosz petrolkémiai üzemek
- 07:09 Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
- 07:07 Török Gábor: Sulyok Tamás most bizonyítja eddigi szereptévesztését
- 07:05 Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV szűrőjén: a gyerekeik számlájára utaltatták a bevételeiket
- 07:03 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:40 Két baleset is történt az M1-esen, leterelik a forgalmat
- 06:36 Négy vármegyében is zivatarokra figyelmeztetnek
- 06:25 Eltűnt egy 23 éves etióp nő Budapesten
- 06:18 Sima mexikói, kiszenvedett dél-koreai siker – ez történt a focivébé első játéknapján
- 06:00 Kiváló üzlet reformátusoknak olcsó mobilszolgáltatást eladni: félmilliárdos osztalék jött ki belőle
- 05:56 Sokkal jobban játszott Dél-Korea, de nagyon nehezen nyert a csehek ellen
- 05:45 Retro vb-kvíz: Mennyire emlékszel az 1986-os világbajnokságra?
- 05:30 Videojátékkvíz: mindent tudsz a Doomról, a Red Alertől és Super Marióról?
- 07:00 Jó virágföld házilag? Egyszerűbb, mint sokan gondolnák
- 21:29 Lemondott Pásztó polgármestere
- 20:30 Két gól és történelmi három piros lap a focivébé nyitómeccsén
- 06:00 Kiváló üzlet reformátusoknak olcsó mobilszolgáltatást eladni: félmilliárdos osztalék jött ki belőle
- 04:10 Így halt meg a kommandós, aki elrabolta Horthy fiát
- 17:29 Galéria: Az eltűnő paraszti világ a Hemző-díj idei nyertesének fotóin
- 15:27 Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul; Magyar Péter: Ez már szánalom kategória
- 17:38 Lengyel Tamás Kálomista Gábornak: Hol voltál, amikor Vidnyánszky kormányzati segítséggel leuralta a szakmát?
- 18:03 Török Gábor: Magyar jutalomjátékának indult Sulyok lemondatása, de egyre neccesebb
- 19:52 Vége van, kicsi: Lengyel Tamás ismét kormányinfót tart, most Paulina új klipjében
- 17:52 Új parancsnoka van a Készenléti Rendőrségnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
