Tech

Megjelent a Halo: Reach

Kedden a boltok polcaira került a nagy sikerű játék lezáró része, melyből a történet előzményei derülnek ki.
Kapcsolódó cikkek

Az első Halo játék előtt játszódó történet a Reach nevű bolygót mutatja be 2552-ben. A játékos a korábbi részekkel szemben nem Master Chief, hanem egy Noble6 nevű katona bőrébe bújva próbálja megakadályozni az ellenséges földönkívüliek invázióját.

A fejlesztők az utóbbi szűk 10 év minden tapasztalatát és újítását egyesítették az új játékban. A grafika és a harci jelenetek minden eddiginél látványosabbak, ráadásul az egymás elleni mérkőzések is megújultak. A szakma dícsérete külön kiemeli azt a rendszert, mellyel a játékosok saját pályákat, térképeket hozhatnak létre.

A Bungie nevű gyártó cég, annak ellenére, hogy korunk egyik legsikeresebb játékát hozta létre, ezzel a résszel befejezettnek tekinti majdnem 10 éves munkásságát. A Halo franchise immár a Microsoft – illetve az általa létrehozott cég – gondos kezeibe került.

Itthon legolcsóbban 13 ezer forintért juthatnak hozzá a rajongók, de létezik 26 ezer forintos díszdobozos kiadás is. Hogy a játékkal együtt csomagolt Xbox 360 konzolokról ne is beszéljünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik