Tudomány

Sokkal visszataszítóbbak a legyek, mint eddig hittük

Az, hogy a gyakran tetemekből és ürülékből táplálkozó legyek nem higiénikusak, régóta tudja az emberiség. Egy új kutatás alapján azonban a rovarok jóval undorítóbbak, mint eddig hittük.

Egy új, Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány szerint mind a házi-, mind a dongólegyek a mikroorganizmusok melegágyai – számol be az IFLScience. Egyes rovarok szárnyain és lábain több száz baktériumfaj utazhat, melyek aztán gyakran átkerülnek más felületekre – például az ételekre.

A rovarok által hordozott baktériumok sok esetben az emberi egészségre is veszélyesek. Az új tanulmány szerzői úgy vélik, az egészségügyi szervezetek eddig nem számoltak kellően a legyek betegségterjesztő képességével.

Stephan Schuster, a csapat tagja szerint a legyek szárnyain és lábain a legnagyobb a baktériumok sokfélesége, ez pedig arra utal, hogy a mikroorganizmusok utazásra használják a rovarokat. A kutató hozzátette, amennyiben a baktériumok átvészelik az utat, úgy egy új felületen tovább szaporodhatnak. Az új vizsgálat felfedte, hogy amennyiben a felület megfelelő, úgy a legyek mikrobákból álló kolóniákat hagynak lépéseik után.

A csapat három kontinens 116 házi- és dongólegények mikrobiomját mérte fel.

Az eredmények alapján az élőlényeken átlagosan több mint 600 különböző baktériumfaj található.

A mikroorganizmusok közül ráadásul több az emberi egészséget is fenyegetheti.

A kutatók eddig is tudták, hogy a rovarok betegségeket terjesztenek, azt azonban nem, hogy az élőlények pontosan mennyire jelentős hordozók. A vizsgálatból most többek között az is kiderült, hogy a legyek képesek terjeszteni a Helicobacter pylori nevű baktériumot, amely gyomorfekélyt okozhat. Korábban a szakértők nem tudták, hogy a rovarok is hordozhatják ezt a kórokozót.

A tanulmány szerzői szerint eredményeik közvetett módon is hasznosíthatóak. Mivel a legyeken könnyen megtapadnak a baktériumok, ezért a rovarok segítségével felmérhetnék a nehezen elemezhető régiók mikroba-összetételét.

(Kiemelt kép: cookelma/Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik