Belföld

Megkérdezte Simicskót egy egyetemista, hogy ha a Fidesz kormányon marad, mindent kötelezővé tesznek-e majd

Simicskó István honvédelmi miniszter hétfőn a Miskolci Egyetemen tartott előadást, amelyen az Index értesülései szerint rektori utasításra több hallgatónak is kötelező volt részt vennie.

Az MTI beszámolója szerint az előadás végén – a kérdezési lehetőséget kihasználva – a hallgatóság soraiból egy fiatal férfi azt kérdezte a minisztertől és a rektortól:

a kínaiaktól tanulták-e az eseményen való részvétel kötelezővé tételét, és ha a Fidesz kormányon marad, mindent ugyanígy kötelezővé tesznek-e majd.

Torma András rektor erre válaszolva azt mondta, hogy az előadáson való részvételt nem tette kötelezővé, és mivel a feltett kérdés nem tartozott szorosan az előadás témájához,

a rektori hivatalba invitálta a kérdezőt, hogy ott, egy kávé mellett, megbeszéljék a kérdést.

A rektori válaszra a diákok tapssal reagáltak.

Simicskó annyit fűzött hozzá a kérdéshez, hogy senkinek nem volt kötelező őt végig hallgatni, akár közben is bárki távozhatott volna.

Ezzel együtt köszönetet mondott azoknak a sajtóorgánumoknak, amelyek az előadás vélelmezett kötelezővé tételével foglalkoztak az elmúlt napokban, ugyanis

14 éves oktatói pályafutása alatt nem kapott ilyen reklámot egyetlen szereplése sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik