Csemege a világ működését érteni akaró, szintézisre vágyó, hivatásos és műkedvelő tudósoknak, és kitűnő szellemi táplálék mindenkinek, aki felelősséggel, ismeretek és tudás birtokában akar dönteni, de legalábbis gondolkozni az utódaink életét meghatározó kérdésekről. Szükségünk van energiára, fűtésre, villanyra; kell nekünk egészséges élet; fenntartható fejlődés áll előttünk vagy feléljük gyermekeink, unokáink életlehetőségeit? Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne értsük, ne tudjuk, hogy miként működik a körülöttünk lévő világ, s ha minél mélyebben ismerjük, annál tartósabban tudunk vele együtt létezni.Ehhez ad ez a könyv szellemi étket, s ez tekinthető egyben a könyv üzenetének is.Az atommagok igen parányi anyagrészek, azonban minden tárgy, kicsi, nagy, közel, távol, mind abból áll. A belőlük származó jelenségek nap mint nap hatnak ránk és befolyásolják életünket: gyógyászati diagnosztikától kezdve anyagvizsgálatok során át a környezetünkből eredő sugárzásokig, folyamatosan hatásuk alatt állunk. Tudatában kell lennünk annak, hogy akkor vagyunk képesek minél kevesebb hibával szolgálatunkba állítani a természet erőit, ha azokat minél jobban ismerjük. Így van ez az atommagok meglepően óriási erőivel is, amire, akár tetszik, akár nem, egyre inkább támaszkodunk a növekvő életminőség-igényeink miatt. Ismernünk kell tehát az atommagok titkait, törvényeit, s akkor, az atommag mint egy sebészkés, mely nem gyilkol, hanem gyógyít a hozzáértő kézben, állhat rendelkezésünkre most és a jövőben méginkább.A kötetet számos illuszráció teszi színessé.
Az Akadémiai Kiadó által megjelentetett Ray Mackintosh, Jim Al-Khalili, Jonson Björn, Teresa Peña könyve minden emberhez szól, aki nyílt szellemiséggel tekint a körülöttünk lévő világ dolgára. Mert ez a könyv bizony a hétköznapjainkat is érintő kérdésekkel éppúgy foglalkozik, mint a Világegyetem szerkezetének grandiózus jelenségeivel.
Ajánlott videó
- 18:58 Nárciszhagymát ettek a gyerekek egy várpalotai óvodában, öten kórházba kerültek
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet a nyolc évnél többet hivatalban a miniszterelnök
- 18:49 Hét hónappal a tragédia után eltemették a Kenyában lezuhant Süllős Gyulát és családját
- 18:42 Két eseményt is töröltek Magyar Péter ausztriai programjából
- 18:26 Strasbourgban mondták ki, hogy az Orbán-kormány megsértette a szociális dolgozók sztrájkjogát
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 18:05 Fokozott óvatosságra intik a közlekedőket: 240 harcjárműből álló katonai menetoszlopok lépnek be az országba
- 18:03 Tusk és Magyar Péter látványosan átlépett Orbán Viktoron
- 18:00 Budapestre látogatott a népszerű olasz TikTok-szakács, Max Mariola
- 17:54 Ezért hullik a szilvafa zöld termése májusban
- 17:52 Radikális változásokat jelentett be az UEFA: változik az Eb-selejtező lebonyolítása
- 17:40 Tarr Zoltán: Szlovákiában lezárult egy magyar család 17 éve húzódó, méltatlan kálváriája
- 17:20 Magyar Lapkiadók Egyesülete az ALDI döntéséről: nem jó irány
- 17:04 Vucic szerint nem mennek jól a tárgyalások a Mollal
- 17:04 Két kihalt emberfaj kapcsolatára derülhetett fény
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 14:39 Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása
- 15:16 Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok
- 14:05 Bárándy Péter váltja Semjén Zsoltot a vadászati védegylet élén
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak
- 14:02 Megszünteti egy termékkategória árusítását az Aldi
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
