Sport

Knapek Edina bronzérmes a vívó-Eb-n

A magyar tőröző kellemes meglepetésre a harmadik helyet szerezte meg a sheffieldi kontinenstornán.

Knapek Edina szerezte a magyar delegáció első érmét az idei Európa-bajnokságon. A pekingi olimpia ötödik helyezettje előbb a brit Natalia Sheppard ellen nyert szoros asszóban úgy, hogy a hosszabbításban pár másodperccel a vége előtt találta el ellenfelét, aztán a lengyel Magdalena Knopot verte, már könnyebben.

A negyeddöntőben az olasz Ilaria Salvatorin is túljutott, kéttusos győzelmet aratva. A fináléba kerülésért az egyéniben és csapatban összesen ötszörös olimpiai és 12-szeres világbajnok olasz Valentina Vezzalit kellett volna búcsúztatnia, de ez nem sikerült neki, 12-4-re kikapott.

“Nagyon örülök, hogy az áprilisi térdműtétem után ilyen sikeresen tértem vissza. Sajnálom a Vezzali elleni elődöntőt, mert sok érvénytelent szúrtam, nem volt szerencsém. A csapatverseny előtt bizakodó vagyok, hiszen a többiek is jól vívtak, mindenképpen az éremszerzés a célunk” – nyilatkozott Knapek.

A női tőrözők mezőnyében jól szerepelt Mohamed Aida is, aki a negyeddöntőben fejezte be menetelését, és hatodikként zárt. Varga Gabriella a 12., Kreiss Fanny pedig a 24. helyen végzett.

Mohamed először a tavaly bronzérmes orosz Inna Deriglazovával találkozott, és magabiztosan győzött, akárcsak később a német Carolin Golubytsky ellen. A következő fordulóban viszont az aktuális világbajnok olasz Elisa Di Francisca jutott neki ellenfélként, akitől három találattal kikapott.

Varga Gabriella eredményesen kezdett a német Katja Wachterrel szemben, aztán – a papírformának megfelelően – alulmaradt az egyéniben és csapatban összesen ötszörös olimpiai és 12-szeres világbajnok Valentina Vezzali ellen. Az olasz sztárvívó az elődöntőben – magyar idő szerint 19:30 után – Knapekkel csap majd össze.

Kreiss Fanny már az első főtáblás asszójában kikapott, mégpedig egy brit vívótól, egy tussal.

Pénteken még a férfi párbajtőrözők egyéni küzdelmeit bonyolítják le.

Eredmények – Vívó Eb, női tőr
A 32 között:
Mohamed Aida-Inna Deriglazova (orosz) 15-6
Knapek Edina-Natalia Sheppard (brit) 11-10
Varga Gabriella-Katja Wachter (német) 15-13
Anna Bentley (brit)-Kreiss Fanny 15-14
A 16 között:
Mohamed-Carolin Golubytsky (német) 15-9
Knapek-Magdalena Knop (lengyel) 15-4
Valentina Vezzali-Varga 15-7
A negyeddöntőben:
Jevgenyija Lamonova (orosz)-Ajda Sanajeva (orosz) 15-13
Elisa Di Francisca (olasz)-Mohamed 15-12
Knapek-Ilaria Salvatori (olasz) 15-13
Vezzali-Malgorzata Wojtkowiak (lengyel) 15-7
Az elődöntőben:
Vezzali (olasz) – Knapek (magyar) 12-4
Di Francisca (olasz) -Lamonova (orosz) 13-12
A döntőben:
Di Francisca-Vezzali 10-8
A végeredmény: 1. Elisa Di Francisca, 2. Valentina Vezzali, 3. Knapek Edina és Jevgenyija Lamonova, …6. Mohamed Aida, …12. Varga Gabriella, …24. Kreiss Fanny

Ajánlott videó

Olvasói sztorik