Hathárom: Rákosi először hogy haragudott érte

Az Angol Labdarúgó Szövetség egy minden szempontból feledhetetlen győzelemmel kívánta megünnepelni fennállásának 90. évfordulóját 1953-ban. Sir Stanley Rous szövetségi titkár ’52 decemberében egy svájci labdarúgó értekezleten hívta meg Sebes Gusztáv magyar kapitányt, aki azonnal igent mondott, kezet ráztak.

Az angolok választása nem volt véletlen, hiszen az Aranycsapat abban az évben megnyerte a helsinki olimpiát, a magyarok játékán bámult a világ. És igen, Rous a biztos győzelem tudatában tette meg ajánlatát, hiszen a szigetország válogatottja 90 éves története során hazai pályán csak egyetlen egyszer szenvedett vereséget.

A Reuters világgá kürtölte: a nagy találkozót 1953. november 25-én rendezik a Wembleyben, Sebest pedig itthon a legmagasabb szinten állították a szőnyeg szélére.

Másnap már Hegyi Gyula azzal fogadott, hogy ezért Rákosi elvtárs előtt is vállalnom kell a felelősséget, hiszen nem volt engedélyem a mérkőzés lekötésére. Rákosi még aznap magához rendelt. Fenyegető hangon beszélt velem, éreztette rosszallását. »Hát jó lesz vigyázni!« – ez volt a meccsre vonatkozó, utolsó mondata

– idézi válogatottunk akkori szövetségi kapitányát a magyarfutball.hu.

Végül a kommunista vezetők is megenyhültek, felismerték a szereplésben rejlő propagandalehetőséget.

Grosics nagyon hamar meggyógyult

Sebes Gusztáv októbertől már csak a sajtóban az évszázad meccsének nevezett eseményre koncentrált. A helyszínen nézte végig az angol szövetség születésnapjára rendezett Anglia–Európa-válogatott meccset, majd másnap futballcipőt húzva kipróbálta a gyepet, lemérte a pálya hosszát és szélességét, feljegyezte a nap állását, a meccs várható időpontjában és kért három labdát is.

Itthon aztán a Wembleyhez leginkább hasonlító helyszínen, a Vasas népligeti pályáján megkezdték az edzéseket az angol labdákkal. De előtte még széltében és hosszában is öt-öt méterrel megtoldották a pályát, hogy pontos mása legyen a londoninak.

A válogatott a meccs előtt tíz nappal indult útnak, útközben megálltak még Párizsban, és egy rögtönzött felkészülési meccsen 13 gólt rúgott a Club Olympique Billancourt-Renault csapatának.

Mindenki egészségesen indult útnak, Párizsban viszont Grosics Gyula mindenkit lesokkolt: homloküreg-gyulladása van. Sebes Gusztáv viszont nem esett kétségbe, megkérte a keretorvost, a lehető legnagyobb injekciós tűjével kezdje meg a kezelést.

A trükk bevált, Grosics panaszai a tű láttán enyhültek, és még a beavatkozás előtt teljesen meg is gyógyult.

Ki kíváncsi a műtőre operáció előtt?

A brit fővárosban maga Sir Stanley Rous fogadta a fiúkat a pályaudvaron, és London egyik legelegánsabb szállodájába kalauzolta őket. A körülmények kiválóak voltak, mindössze csupán két probléma merült fel:

• Az angol szövetség nem engedte őket a Wembley-ben edzeni, csupán egyszer sétálhattak a világhírű pályán utcai ruhában és cipőben.
• A szálloda minden luxusa mellett nem tudott magyar konyhát biztosítani, ami elég nagy elkeseredést szült.

Előbbi ellen nem tehettek semmit, utóbbit viszont ismét Sebes mester oldotta meg. Talált a városban egy csehszlovák éttermet magyar szakáccsal, és megegyezett a tulajdonossal: a csapat naponta kétszer megy oda magyaros ételt fogyasztani.

Aztán eljött 1953. november 23. ködös, borongós reggele. Az Aranycsapat tagjai kilenc óra körül szállingóztak le a szálloda halljába, megtartották a taktikai értekezletet, háromnegyed egykor pedig elindultak a stadionba. Az MTI korabeli tudósítása:

Bő egy órával a kezdés előtt már az öltözőben volt a társaság. Máskor ilyenkor kisétáltak a gyepre, megnézték a pálya talaját, viccelődtek. Most nem. Mindenki csendben ült a helyén, s erősen koncentrált. Amikor az angol vezetők hívták a fiúkat a pályát szemrevételezni, Zakariás száraz humorát csillogtatva annyit mondott: Melyik beteg akarja megnézni a műtőt az operáció előtt? Mindez idő tájt a stadion már tömve volt. A Királyi Légierő zenekara játszott, a nép azt hallgatta, vagy a meccsprogramot lapozgatta. Hamarosan felharsant Leo Horn sípja az öltözőfolyosón, s a két csapat kimasírozott a gyepre.

Hathárom

Pontosan 14:17-kor Hidegkuti Kocsishoz gurította a labdát, elkezdődött az évszázad mérkőzése. Feleki László a Népsportban írta:

Hidegkuti indítja el a labdát, s rögtön támadunk. Budai lefut, Eckersley partra szereli. Az első perc végén a partdobás után Bozsik szerzi meg a labdát, vezeti egy-két lépést, aztán betolja Hidegkutinak. Hidegkutit Eckersley támadja, középcsatárunk azonban egy csellel kifelé fordul s aztán 15 méterről – nem a legjobb szögből – hatalmas lövést ereszt meg. A labda védhetetlenül vágódik a jobb felső sarokba, 1-0 Magyarország javára!

Egy perc sem kellett az első magyar gólig. AZ angolok a 14. percben egyenlítettek, de addigra Hidegkuti lőtt még egy szabályos gólt, amit a holland bíró nem adott meg. Sebaj:

 A 22. percben Czibor elszáguld a szélen, beadását Puskás lőné, de Wright zavarja, Puskás oldalt gurítja a labdát s a ráfutó Hidegkuti a 11-es pont tájékáról a léc alá lő, 2-1. Eckersley lábát súrolta a labda, de az érintés miatt nem változtatott irányt s így a gól vitathatatlanul Hidegkutié. A 25. percben Budai II szöktetésével a mozgékony Czibor a jobbszélen fut el lendületesen, jobblábas beadása Puskás elé kerül. A balösszekötő a hatos sarkán leveszi a labdát, aztán bal lábbal óriási erővel fejmagasságban a bal sarokba bombáz, 3-1.

A 29. percben már 4-1, az angoloknak a 38. percben sikerült szépíteniük. A két csapat tehát 4-2-vel ment félidőre, a magyar csapat boldogsága felhőtlen volt. Aztán az 50. perc:

…nagyon szép magyar támadás után Kocsis fejese a bal kapufát találja el. A visszapattanó labdát mentik az angolok, de Puskás elcsípi a felszabadító rúgást, és hátrajátszik Bozsikhoz. Bozsik ráfut a labdára, és 25 méterről, nagyszerűen eltalált, erős lövéssel a kapu jobb oldalán a léc alá vágja, 5-2.

Az 53. perc:

A magyar csapat továbbra is nagyszerűen játszik. Futtatják a labdát, és három perc múlv, a 8. percben, újabb élményszámba menő támadás végén Puskás a 16-os bal oldaláról átemeli a labdát a jobb oldalra. Hidegkuti jó helyen áll, és 12 méterről, kapásból a bal alsó sarokba bombáz, 6-2. A magyar tábor öröme leírhatatlan.

Az angolok még egy tizenegyessel tudtak szépíteni, így született meg az évszázad mérkőzésének végeredménye. A 6:3 hivatalosan így hangzik: Anglia-Magyarország 3:6.

Átírták a labdarúgás történetét

Másnap reggel – Szepesi György visszaemlékezése szerint – Lord Rous egy táskányi pénzzel látogatta meg a magyar sportvezetőket, meg akarta osztani az ellenféllel a meccs bevételeit. Ők egy fillért nem fogadtak el, Sebes csak annyit mondott, jöjjenek el Budapestre egy visszavágóra, ennyi nekik elég.

Hazafelé egész Európán keresztül Párizstól Bécsig ünneplők hada fogadta az Aranycsapat vonatát, bárhol is állt meg. A magyar határt átlépve viszont elszabadult a pokol, persze jó értelemben. A vonatot már Hegyeshalomnál hatalmas tömeg, sorfal és virágeső várta, az emberek a Himnuszt énekelték, a játékosok neveit skandálták. És ez így ment egész Budapestig minden falun és városon keresztül.

Az évszázad mérkőzése mérföldkőnek számított a futball történetében is, az angoloknak súlyos következtetéseket kellett levonniuk. A meccs után Geoffrey Green így írt a The Timesban:

Idegeneknek érezték magukat egy idegen világban, a száguldó vörös szellemek világában, mert bizony annak tűntek a magyarok, ahogyan elsöprő sebességgel, gyönyörű technikával és pontos befejezésekkel operálva mozogtak meggypiros mezükben. Beszéltek már arról, hogy új futballstílus fejlődött ki Dél-Amerikában. A fő kifogás azzal a stílussal szemben mindig az volt, hogy hiányzik belőle az átütőerő a kapu közelében. Olyan vélemény is volt, hogy talán a legtökéletesebb stílus alakul ki az előreívelésekkel játszó kemény brit stílus és az előbb említett, élvezetes dél-amerikai játék keverékéből. Tegnap a magyarok, tökéletes csapatmunkával, ebből a középútból tartottak bemutatót.

(Kiemelt kép: Ekry-Nagy Tibor/Fortepan)