Belföld

Hégető Honorka-különdíjat nyert a 24 videórovatának vezetője

De még mint a TASZ videóprogramjának vezetője.

Nehéz dolga volt az idén a Hégető Honorka Alapítvány zsűrijének, mert száznál is több kiemelkedő minőségű munkát kaptak, közölte az X Kommunikációs központ. Baló György, az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának vezetője és Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke végül négy filmes csapatot jutalmazott.

Az első díjat a zsűri megosztotta az RTL Klubos Moskovics Judit és a 444-es Ács Dániel és Botos Tamás között. Moskovics egy vidéki gyermekotthonban és egy fővárosi gimnáziumban előforduló szexuális zaklatást tárt föl, míg a 444-esek többek közt egy kazincbarcikai mélyszegénységben élő rapper mindennapjait bemutató filmjeikért kerültek a dobogó legfelső fokára.

Megosztott különdíjat kapott a Szurovecz Illés – Magócsi Márton (Abcúg) és a Kálmán Mátyás – Bordás Róbert (TASZ) alkotópáros. Szuroveczék a korábban a bélapátfalvi fogyatékos intézetből a nagyvisnyói lakóotthonba kerülő, enyhe fogyatékkal élő szerelmespárról forgatott anyagot, a TASZ-osok pedig a civil szervezet többféle ügyfelének történetét dolgozták fel.

Kálmán Mátyás azóta átigazolt a 24.hu videórovatához rovatvezetőnek.

A zsűri szerint a díj történetének legszínvonalasabb mezőnye jött össze idén, és a döntés során nem csak a filmek technikai minőséget nézték, hanem az ötletességet, az eredetiséget és a téma újszerűségét. Számtalan értékes anyag született a közmunka, a drogfogyasztás, a HIV fertőzöttek vagy a hajléktalanság témakörében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik