Belföld

Orbán Viktor feltalálta a fideszes közpénzt

Ennek egyik következménye például az, hogy aki szegény, az is marad.

A Heti Válasznak Kovách Imre egyetemi tanár, a Társadalmi Integráció című kötet szerkesztője azt mondja, hogy az Orbán-kormány népszerűségét a tábor anyagi biztonsága alapozza meg. Az uniós és állami pénzek szétosztásával a holdudvar épül, ám a fejlődés lassul.

A rendszer azért nem totalitárius, mert a pénzosztás alapvetően legális.

A demokratikus országokban a hatalmat gyakorlók a gazdaság működését zömmel a törvényhozás segítségével kontrollálják. Magyarországon viszont a fejlesztési források szokatlanul nagy arányban kerülnek az államon keresztül a gazdaságba. A projektek révén felosztott összeg ráadásul egyre növekszik a GDP-hez és az államháztartáshoz, a jóléti kiadásokhoz viszonyítva.

Az egyetemi tanár szerint túlzott leegyszerűsítés azt mondani, hogy Magyarország projektország, de az uniós pályázatok túlzott beépítése a rendszerbe akkor sem egészséges, ha a célok között nem szerepel a klientúraépítés. Más országokban sokkal nagyobb a piac szerepe, erősebb a köz kontrollja. Például Hollandiában nagyobb az esélye annak, hogy az nyer, aki a legjobb ajánlatot teszi egy útépítésre, mint nálunk.

Közpénztől a közmunkáig

M4-es: Simicska és érdekeltsége durván a vetélytársak alá ígért
A Közgép egy olasz gigásszal állt össze.

Az uniós pénzek elosztása mindenhol hatalmi kérdés, a volt szocialista országokban még inkább, de a Fidesz megtalálta a törvényes formát, hogy a közpénzt hatalmai céljaira használhassa, klientúráját – vagy ahogy Orbán Viktor fogalmaz – a nemzeti burzsoáziát erősítse.

A kutatás eredményei alapján létrejött egy új egyenlőtlenség modell, amelyről most Kovách Imre azt mondja, hogy a politikai stabilitásának, Orbán

ciklusokon keresztül hatalmon maradásának ára van: a társadalmi egyenlőtlenségek befagyasztása, aminek következménye például, hogy aki szegény, az is marad.

A közmunka – mivel többet ad a segélynél – elviselhetőbbé teszi ezt az állapotot, de a hatalomnak is minden korábbinál kiszolgáltatottabbá tesz. Az így létrejött politikai stabilitás alapérdeke az elitnek, a felső- és középosztálynak.

Ez alapján rögtön jobban érthető, miért ekkora a Fidesz támogatottsága.    

Rekordmagasságban a Fidesz támogatottsága
Az MSZP támogatottságának esése megállt, de ez eltörpül amellett, hogy a pártválasztók 54 százaléka a kormánypártra szavazna.

A tanulmány azért állítja, hogy nagy tömegek saját, valós érdekeik ellenében támogatják a Fideszt, mert a két és fél milliós táborban ott kell lenniük a szegényeknek is. Egyébként nem lennének ennyien.  

 Ők a stabilitást nagyobb értéknek tartják, mint az igazságosságot  vagy az egyenlőséget.  (…) Ma egy vezér tudja igazán integrálni a táborát, és ő Orbán Viktor. A Fidesz egy elképzelt közösséghez való tartozás élményét adja azoknak az embereknek, akik nem akarták azt, ami 90 előtt volt, de a 90 utáni világban sem találják a helyüket.

Orbán: Lázadás van
A miniszterelnök új nemzeti politikát hirdetett, és azt emelte ki, hogy az elsők között lázadtunk fel, még 2010-ben, és felépítettük a mi észjárásunkból kikovácsolt modellt. Évértékelő 2017.

A Magyar Tudományos Akadémia szociológiai intézetének új kötete szerint az Orbán-modell fontos újítása az is, hogy a politika hat a társadalomra és nem fordítva. Kovách Imre szerint a szegénység és a leszakadás nemhogy csökkent volna, de még nőtt is 2015-ig, vizsgálataik lezárásáig. Kovách Imre már néhány éve is arról beszélt, hogy a legbefolyásosabb, leggazdagabb társadalmi rétegben bekövetkezett változás hátterében Magyarországon nem a gazdasági teljesítmény játszotta a főszerepet, hanem a politikához való viszony.

Gazdasági elitcsere – főszerepben a politika
Kovách Imre elitkutató az atv.hu-nak azt mondta: 2010 óta az egyre zártabb gazdasági elit egyharmada lecserélődött.

 

 

 

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik