Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. üzleti terve változatlan: az idén 280-290 milliárd forint privatizációs bevétellel számol, ebből 190 milliárd forintot fizet be a központi költségvetésbe – mondta Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten. Az év eddig eltelt időszakában a privatizációs bevételek elérték a 140 milliárd forintot. A 190 milliárd forintos költségvetési befizetésből 25 milliárd forint a befolyt osztalékokból származik – tette hozzá Kamarás.
Kamarás Miklós közölte: a Mol Rt. maradék állami tulajdonú részvényének eladását – a korábbi közlésnek megfelelően – az idén nem tervezi a privatizációs szervezet. A Mol privatizációjára vonatkozó kérdésre Draskovics Tibor pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón mindössze annyit mondott: ha itt lesz az ideje, megteszik a lépést.
Nem vész el, csak átalakul
A privatizációval a közvagyon nem csökken, csak átalakul közösségi vagyonná, például autópályává – jelentette ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten a Mahart Duna Cargo eladása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. „Kifejezetten büszkék lehetünk a Medgyessy-kormány privatizációs tevékenységére” – mondta a miniszter. A Mahart privatizációjáról még tavaly szeptemberben döntött a kormány. Akkor három részre darabolták a céget, így jött létre a Mahart Szabadkikötő Rt., az Ingatlan Rt. és a teherflottát működtető Duna-cargo Kft. Először ez utóbbi talált gazdára, nagy versenyben. A flottát az osztrák DDSG-Cargo vásárolta meg. A magyar hajózási cég többi része még nem kelt el, bár azt is privatizálni szeretnék.
A fő szempont a tőkeemelés mértéke, a magyar légitársaság hiteleinek kezelése és az árfolyam lesz. A nemrégiben hozott kormánydöntés után a kormányszóvivő azt közölte, hogy a Malév hitelállománya 36 milliárd forint és ebből 30 milliárd forint mögött állami garancia áll.
A korábbi közléshez képest az ÁPV Rt. vezérigazgatója a Malév nemzeti jellegének megtartásával kapcsolatban azt közölte: „kinyitottuk a versenyt és a befektetőre bízzuk, hogy megtartja-e a magyar légitársaság nemzeti jellegét, azaz az 50 százalék plusz egy szavazat magyar tulajdont”.
A nemzeti jelleg a tulajdonos számára érték, és ha számára megéri, akkor azt meg is tartja – mondta. Hozzátette: a tranzakciót várhatóan még az idén lezárják.
A magyar villamosenergia-ipari rendszerirányítás és az alaphálózat tulajdonlásának kérdéséről a szakértői anyagok készülnek és várhatóan ősszel a kormány elé kerül az előterjesztés arról, hogy a Magyar Villamos Művek Rt.-ben, vagy azon kívül marad a független rendszerirányító és vele együtt a hálózat – közölte Kamarás Miklós.
Az újonnan alakult Bábolna Élelmiszeripari Rt. értékesítési pályázatát öt-hat héten belül kiírja az ÁPV Rt. Ennek bevételei fedezik majd a Bábolna Rt.-nél maradt kötelezettségeket, amelyek a szállítókkal és az ÁPV Rt.-vel szemben állnak fenn. A privatizációs szervezet ugyanis átvette a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-től (MFB) a reorganizációs és fejlesztési hiteleket, így az ÁPV Rt. a Bábolna Rt. legnagyobb hitelezője lett.
