Sport

Elhagyta a vívást világbajnokunk

A Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-viadal vasárnapi döntője előtt búcsúztatták el az aktív pályafutását befejező Nemcsik Zsoltot, aki megélhetési okokból egy ideje fitneszedzőként tevékenykedik Svájcban.

Az egyéni olimpiai ezüstérmes, csapatvilágbajnok vívó utoljára a tavalyi budapesti GP-n versenyzett, melynek 2008-ban aratott sikerével máig ő az utolsó magyar győztese. Eztán akasztotta szögre a sisakot, pengét.

Tavaly nyárig Olaszországban volt vívóedző, ám a biztosabb megélhetés miatt egy ismerőse ajánlatára Zürichbe költözött, és fitneszedzőként hasznosítja személyi edzői végzettségét. “Jól érzem magam, de nem gondolom nyugdíjas állásnak ezt a munkát. Nem mondtam le arról, hogy a vívásban tevékenykedjek, Svájcban viszont csak párbajtőrvívás létezik. Jó lenne egyszer itthon edzősködni, hiszen ehhez értek a legjobban, ennek azonban ma még nem látom a realitását” – jelentette ki Nemcsik Zsolt a WestEnd Millenium Udvarban zajló döntőt – Szilágyi Áron ezüstérmével zárt – követően az MTI kérdésére

Azt meg már mi tesszük hozzá: meglehet érdemes lenne itthon tartani, ha már létrehozták az “állami edzői” státuszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik