Sport

Vívó-vb Magyarországon 2013-ban?

Huszonöt versenyzőből álló magyar küldöttség utazik a november 4-én kezdődő párizsi vívó-világbajnokságra.

Az év sportági fő eseményének csütörtöki, hazai felvezető sajtótájékoztatóján kiderült, hogy egy kivétellel valamennyi szakágban négy vívó szerepel, csak a férfi párbajtőrben lesz öt: Pádár Tamás egyéniben, Rédli András pedig kizárólag csapatban vív majd.

Kulcsár Győző, a párbajtőrözők szövetségi kapitánya a férfiaknál csapatban és egyéniben is bízik az eredményes szereplésben, míg a nőknél ezt elsősorban Szász Emesétől várja. Nébald György, a kardozók szakvezetője is inkább a férfi szakágtól remél többet, míg tőrben Solti Antal megbízott szövetségi kapitány a női szakág jó szereplésében bízhat.

A vb első két napján egyéni selejtezőket bonyolítanak le egy külvárosi csarnokban, majd a mezőny átköltözik a Champs-Elysées-n lévő Grand Palais-ba, ahol 6-a és 8-a között naponta két-két szakág egyéni főtáblás küzdelemire kerül sor, aztán öt napon át csapatversenyeket rendeznek.

A 2006-os torinói vb-hez hasonlóan az épek mellett ezúttal is versenyeznek majd kerekes székesek is; a magyar színeket kilenc vívó képviseli.

A sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a magyar szövetség megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát, s jelen állás szerint nincs is vetélytársa, így a decemberi, moszkvai döntést optimistán várhatja.

“Felmerülhet, hogy van-e értelme olimpia után világbajnokságot rendezni. A válasz határozottan igen, mert a nemzetközi szövetség akkor lesz százéves, így jelentős vb-re kerülhet sor egy nagy hagyományokkal rendelkező országban, márpedig Magyarország alapító tag” – fogalmazott Erős János szövetségi elnök.

Az MVSZ szeretne segíteni az árvíz, illetve az iszapkatasztrófa károsultjainak. Egy hónapon belül kaphatók lesznek olyan hűtőmágnesek, amelyek megvásárlásával bárki támogathatja a vívósportot, egyben pedig a bajba jutottakat is, a bevétel tizenöt százalékát ugyanis jótékony célra fordítják.

A magyar vb-csapat – nők:

párbajtőr: Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Budai Dorina
kard: Nagy Orsolya, Pető Réka, Benkó Réka, Várhelyi Anna
tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanni

A magyar vb-csapat – férfiak:

párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter,
Pádár Tamás (csak egyéniben), Rédli András (csak csapatban)
kard: Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Iliász Nikolász
tőr: Berjozkin Anton, Szabados Gábor, Gátai Róbert, Bíró Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik