Közélet

A szemünk láttára bukik meg a világ legöregebb diktátora

A 93 éves Robert Mugabe elnök ellen eljárás indul, ha hétfőig nem mond le. 37 évig vezette Zimbabwét, utódja a Krokodil lehet.

Leváltotta a pártelnöki tisztségéből Robert Mugabe zimbabwei elnököt vasárnap a kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága, a helyére a menesztett alelnököt, Emmerson Mnangagwát választotta meg. A Mugabe leváltására vonatkozó indítványt a kormánypárt 200 küldöttének a fővárosban tartott ülésén nagy ováció fogadta.

Hangulat Mugabe leváltása után a kormánypárt gyűlésén. Fotó: AFP/Jekesai Njikizana

A Krokodil ragadványnéven is emlegetett Mnangagwa, az állambiztonsági szolgálat volt főnöke lesz a ZANU-FP jelöltje is a jövő évi elnökválasztáson. Mugabénak hétfő délig le kell mondani az elnöki posztról, ellenkező esetben a parlament kedden megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást – közölte Patrick Chinamasa volt igazságügy- és pénzügyminiszter, a kormánypárt jogi ügyekért felelős vezetője. A testület sürgősséggel összehívott ülésén visszahívták a párt női tagozatának vezetői tisztségéből az elnök feleségét, a férje utódlására törekvő 52 éves Grace Mugabét is, gyűlöletbeszéd és megosztás szítása miatt.

Gucci Grace hatalmat akart, de tankok elől kellett elszaladnia
Az öreg gárda és a kormánypárt ifjai addig marták egymást a hatalomért Zimbabwében, amíg a hadsereg meg nem puccsolta az egész rendszert.

Mugabe vasárnap immár másodszor találkozik az őt házi őrizetbe helyező hadsereg főparancsnokával, hogy megtárgyalják 37 évi elnöksége után a távozását a hatalomból. Szombaton több tízezren tüntettek Hararéban Mugabe ellen és ünnepelték a hatalomból való elmozdítását.

Mugabe mindazonáltal vasárnap esti beszédében a várakozásokkal ellentétben nem jelentette be lemondását, és közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán.

A 93 éves Mugabe az ország 1980-ban történt függetlenné válása óta vezette az országot. A válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. Mnangagwa elhagyta az országot, menesztésével Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek. November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek csillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. Szerdán a hadsereg bejelentette, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik