Szórakozás

„Hitegetett, hogy amint nyugdíjba megy, hozzám költözik”

Úgy tűnik, a megcsalás és hűtlenség az egyik legkedveltebb téma a 24.hu Így jártam párkapcsolati kérdésekkel foglalkozó blogjában. Olvasónk azért írt nekünk, mert az ő történetéhez hasonlót olvasott nálunk — ő négy évig élt szerelemben egy olyan férfival, aki elhitette vele, lesz közös életük, holott házaséletet élt már 38 éve. Várjuk a te történetedet is, akár szerető, akár férj, akár feleség légy, oszd meg velünk az igyjartam@24.hu email címen, hogyan élted meg a hűtlenkedést és megcsalást.

Most olvastam az özvegy hölgy levelét, melyben ő távkapcsolatban él volt férje külföldön dolgozó elvált kollégájával. Az én történetem sem sokban különbözik: mi internetes társkeresőn ismerkedtünk meg és 4 évig tartott az általam sokáig mesésnek, már-már hihetetlennek tartó kapcsolatunk.

Enikő nevű olvasónkat az Özvegyként lettem szerető. Miért mentem ebbe bele? című cikkünk érintette meg annyira, hogy megossza a saját élményét az Így jártam blog olvasóival. Olvasónknak természetesen nem ez a neve, ahogy másokét, az ő személyiségét is óvjuk. A története rendkívüli, mondhatni filmbe illő, mégis a tanulság az, amivel sok nő egyetérthet: történjen bármi, ha a nő igazán szeret egy férfit, képtelen rá dühösen gondolni évekkel később is. A téma a megcsalás, újabb olvasó levelet kaptunk a szerető szemszögéből – a feleségek és megcsaló férjek levelét és kérdéseit is várjuk.

„Özvegyként lettem szerető. Miért mentem bele ebbe?"
Lehet ilyen? Szakértőnk újabb olvasó kérdésére válaszol.

„Megismerkedésünk első percétől bizonytalan voltam párom igazmondását illetően, de mindig bátorított, hogy amikor nyugdíjba megy, akkor hozzám költözik. Hozzáteszem, nála soha nem találkoztunk, mindig csak nálam. És elhittem, amit mondott, mert hinni akartam, ő pedig mindig tudta, hogy azt mondja, amit hallani akarok. Egyszóval manipulált és mindeközben én ezt tudtam. De nem volt szívem véget vetni a kapcsolatunknak. Majd jöttek a családjától a megerősítő e-mailek, hogy valóban elvált, de együtt lakik azóta is a feleségével, már 38 éve.

Még ekkor is maradtam ebben a kapcsolatban, mert ismét megerősítette, hogy hozzám költözik, ha nyugdíjazzák. Nos, erre már nem került sor, mert tavaly ősszel a lányától kaptam a hírt, hogy a páromnak hitt szeretett férfi meghalt. És én még a mai napig sem tudok dühödten gondolni rá, mert mi nők, másként vagyunk kódolva. Egy jó szóért, érzésért képesek vagyunk nagyon sok mesét és hazugságot elhinni.”

Olvasónk, Enikő egy kerek történetet osztott meg velünk, olyan férfiba lett szerelmes, aki elhitette vele, hogy egyedülálló, hogy kettejüknek van jövőjük. A kérdést, hogy miért dől be egy nő a férfinak saját maga válaszolta meg: mert hinni akart neki. A megcsalást a levél szerint egy idő után nyílt titokként kezelték, hiszen a férfi családja, gyereke tudta, mi történik. Mielőtt még bárki ítélkezne a férfi vagy a szerető felett, figyelembe kell venni, hogy 38 közösen töltött évet tudhatott magáénak azzal a nővel, akit valaha feleségül vett. Egy ilyen hosszú kapcsolat biztosan tartalmas, benne sok jóval és rosszal.

Nyugdíjaskorban sem kell lemondani a szerelemről és a szexről

A hatvanas korosztályra is igaz, hogy a harmadik fél felbukkanásával a legtöbb házasságra kimondható, valami elromlott. A több mint harminc éves házastársi kapcsolatban a szerelem feltehetően rég elmúlik, és azt is figyelembe kell venni, hogy időskorban a külső kapcsolat nem igazán jár együtt a válással. Minél idősebb valaki, és minél régebb óta van együtt valakivel, annál biztosabb, hogy elkényelmesedett és beleszokott az élettársi kapcsolatába. Már könnyen kiismerik egymást, tudják, mit várhatnak egymástól, és ezt csak tetézi a tény, hogy tökéletes összeillés nem létezik. Minél több elvárása van valakinek a párkapcsolatában, annál nehezebben fogja megtalálni a harmóniát egyetlen emberrel. Hogy két ember mennyire illik össze, nem a hasonlóságuk mutatja meg, hanem az, mennyire egészítik ki egymást.

Több szexuálpszichológus is megírta már, és az élet is azt mutatja, hogy azok a párok, akik több mint harminc éve vannak együtt, feltételezhetően egyhangú, unalmas és beszürkült életet élnek. Ennek egyik hatása az, ha belép a harmadik fél a kapcsolatba, színesítve, gazdagítva a félrelépő életét. Ha a férfi a kapuzárási pánik korában van, akkor a motiváció a külső kapcsolatra igen erős: félelem az öregedéstől, ezért bármi áron ki akar törni a megszokott életéből. Alfred Kinsey szexológus már az ötvenes években megállapította a kutatásaiban, hogy a férfiak a következő életkorokban lépnek a leggyakrabban félre: 39, 49 és 59 évesen. Az életkorok előtt egy-két évvel és az életkorok után pár évvel jóval kevesebb férfi keresi harmadik féllel a boldogságot. Egyértelmű, hogy a kor előrehaladtával feltörhet a férfiakban a változtatni akarás, amivel egyúttal bizonyíthatják maguknak, még mindig él bennük az a bizonyos nagybetűs férfi.

Nincs és nem is lehet semmi garancia arra, hogy a házasság valóban monogám lesz, és egyetlenegy kísértés sem lesz egyikük életében sem. De lehet azért tenni, hogy ne szürküljön el a kapcsolat, és a kísértés csak kísértés maradjon.

Leginkább azzal, ha a házasságban egyik fél sem szürkül el a saját egyéniségében, azaz van saját életük is, nemcsak a családjuknak és egymásnak élnek.

Ha egyikük sem csak azért köt kompromisszumot a másikkal a mindennapokban, mert azt tartja szem előtt, hogy jobb a békesség. Mindez a szexre is igaz, senkinek nem kell belenyugodnia, hogy a szexuális élete a korával megszűnik és le kell mondania erről. A jó szexuális élet fiatalon tartja az embert.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik