Foci

U21-es válogatott: leikszeltünk a svédekkel Újpesten

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott pénteken 2-2-es döntetlent játszott Svédországgal a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság selejtezőjében.

Az újőesti Szusza Ferenc Stadionban rendezett mérkőzés első félidejében Bíró Bence révén az első félidő közepén két perc leforgása alatt kétgólos előnybe kerültek a magyar válogatott. A Guimaraes B csapatának 19 éves középcsatára mindkétszer a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. A mérkőzés elején szögletet követően a lécet eltaláló vendégek az első játékrész hajrájában egy baloldali akció végén szépítettek.

A második félidőben a svédek végig nagy mezőnyfölényben futballoztak, a magyarok saját tizenhatosuk környékén kényszerültek védekezni. Michael Boris szövetségi edző csapata a 85. percig bírta a nyomását, akkor a mindössze három perce pályán lévő csereember, Jordan Larsson egyenlített. A svédeknél a kezdőcsapatban kapott helyet az Újpest magyar származású játékosa, Anton Salétros.

A magyarok szeptember 5-én győzelemmel kezdték a sorozatot, Gyirmóton 2-1-re verték Máltát, míg a folytatásban október 10-én Isztambulban játszott 0-0-s döntetlent Törökországgal. Magyarország kedden Cipruson vendégeskedik.

A selejtezősorozat kilenc csoportjának első helyezettjei automatikusan kijutnak a 2019-es, Olaszországban és San Marinóban sorra kerülő kontinenstornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. Rendezőként az olaszok automatikusan résztvevői az Eb-nek.

A 6. csoport állása:

1. Belgium 11 pont/5 mérkőzés
2. Svédország 8/4
3. Ciprus 6/5
4. Magyarország 5/3 (4-3)
5. Törökország 5/4 (2-2)
6. Málta 0/5

Címlapi kép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik