Nagyvilág

Kizuhant az ablakon és meghalt, miután a szülők rajtakapták, hogy egy 6 éves fiút molesztál

Egy New York-i lakásban tartott születésnapi bulin molesztálta a hatéves ünnepeltet.

Menekülés közben kiesett egy New York-i ház negyedik emeletéről és meghalt egy 44 éves férfi, miután a szülők rajtakaptak, hogy egy hatéves kisfiút molesztált – jelentette a New York Daily News. Edgar Collaguazót előbb az apukák megverték, majd bezárták egy szobába, míg a rendőrökre vártak.

A zuhanásról készült biztonsági kamerás felvételeken látni lehet, ahogy Collaguazo hassal előre ráesik egy vaskerítésre, majd élettelenül terül el a földön. A videót a Daily News oldalán lehet megtekinteni. A lap információi szerint a férfit kórházba szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

A molesztált fiú családja Collaguazo lakásában él, egy bérelt szobában. A fiú anyja a Daily Newsnak elmondta: a születésnapi buli már javában tartott, amikor a férfi szerda este hazaérkezett. Ezután három kisgyereket hívott be a szobájába, megnézni egy filmet.

A szülők azután leplezték le a férfit, hogy benéztek a szobába, miután az egyik kislányt furcsán viselkedve jött ki onnan. Amikor a lány anyukája benézett, azt látta, hogy Collaguazo az ölben tartja a fiút, kezét a kisfiú nemi szervére helyezve.

Ezt hallva az apukát rárontottak a férfira, és verni kezdték, amit csak a fiú anyjának kérésére hagytak abba. A férfit végül bezárták a szobába, hogy ott várja meg a kihívott rendőröket. Ő azonban nem várt. Egy szemtanú elmondta: az utca túloldaláról látta, ahogy kimászik az ablakon, de végül lezuhant. „Olyan hangja volt, mint egy tetőről leeső töknek.” – mondta a szemtanú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik