Sport

Norvég jelölt a női kéziválogatott élére

Augusztus végére, de legkésőbb szeptember közepén lesz kapitánya a női kézilabda-válogatottnak. Egy norvég edző is szerepel a három jelölt között.

Vetési Iván, a magyar szövetség júniusban megválasztott új elnöke elmondta: olyan személyt keresnek, aki alkalmas a feladatra és elérhető is, azaz nincs máshol szerződése. A korábbi kapitány, Mátéfi Eszter azok után mondott le, hogy a csapat a németekkel szembeni világbajnoki selejtezőn alulmaradt, így nem jutott ki a vb-re, és szinte biztos, hogy a jövő évi londoni olimpián sem szerepelhet.

“Nem titok, három személy, Kovács Péter, Hajdu János és a norvég Karl Erik Böhn megfelel a kritériumoknak, ők a potenciális jelöltek. Cél, hogy az együttesnek főállású kapitánya legyen legkésőbb szeptember közepére” – mondta Vetési.

Kiemelte: mivel a válogatott a következő világversenyről, azaz a decemberi brazíliai vb-ről lemaradt, ezért az idő nem szorítja a szövetséget. Az új elnök hosszútávban gondolkodik, legalább a 2014. decemberi magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokság végéig, vagy a 2016-os riói olimpia végéig szóló szerződést szeretne kötni a kinevezendő szövetségi kapitánnyal.

A jelöltek közül Hajdu János már dolgozott a férfi és a női válogatott élén is, a női együttes vele lett negyedik a pekingi olimpián. A játékosként világválogatott Kovács Péter legutóbb a román Valcea vezetőedzője volt, de dolgozott a török szövetség szakmai igazgatójaként is. A norvég Böhn a Larvik trénere volt, párja, Heidi Löke most nyáron igazolt a Győrhöz, így ő is Magyarországon él. Kinevezése történelmi lenne, hiszen külföldi kapitánya még soha sem volt a válogatottnak.

A női csapat legközelebb október 19-én Azerbajdzsán, illetve 23-án Fehéroroszország ellen vív Eb-selejtezőt. Ebben a csoportban szerepel még a német együttes is, és a kvartettből az első két helyezett jut ki a 2012 decemberi kontinensviadalra.

Amennyiben az idei vb-n ugyanazok a válogatottak végeznek a legjobb nyolc között, mint a tavalyi Eb-n, akkor a magyar együttes jövő tavasszal részt vehet olimpiai selejtezőn, és marad reménye a londoni kvóta megszerzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik