Sport

Mátéfi Eszter marad a női válogatott élén

A magyarok csak a 10. helyen végeztek az Eb-n, de a kézilabda szövetség elnökségének bizalmát élvezi a kapitány.

“Komoly tanulságokkal szolgált a torna. A tizedik helyen záró válogatottnak voltak nagyon jó és nagyon rossz mérkőzései. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a sorsdöntő, hollandok elleni mérkőzésen a forma és küzdőszellem nem olyan volt, mint ami korábban jellemezte ezt a közösséget.

A 2009-es kínai vb-n mutatott eredménye alapján jobb szereplésben reménykedtünk” – – fogalmazott Sinka László elnök a Magyar Kézilabda Szövetség keddi sajtótájékoztatóján. “Most az a legfontosabb és azért kell összefognia mindenkinek, hogy a németek elleni, júniusi vb-selejtezőt sikerrel vegyünk!”

Abban a párharcban dől el, hogy a válogatott ott lehet-e a decemberi, brazíliai világbajnokságon, amelyen még olimpiai kvótához lehet jutni, vagy ki lehet harcolni a szereplést az ötkarikás selejtezőn.

Sinka László kiemelte: Mátéfi Eszter élvezi az elnökség bizalmát, és a jelenleg érvényben lévő szerződés alapján folytatja a munkát.

“Hullámzó volt a játékunk, de úgy gondolom, hogy Zácsik Szandra, Tóth Tímea és Görbicz Anita sérülése nagymértékben meghatározta a teljesítményünket. Csalódás, hogy csak a tizedik helyet értük el. Most minden erőt arra kell összpontosítani, hogy sikeresen vívjuk meg a németek elleni vb-selejtezőt” –- mondta Mátéfi Eszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik