Gazdaság

Cégbemutató

Több új támogatója is van a Sziget Fesztiválnak, a cégek a reklám mellett egyre fontosabbnak tartják a programok szervezését

Kisebb lesz a por az idén a Szigeten: a 10 éves fesztivál történetében először, 10 ezer négyzetméternyi műanyag járdát fektetnek le az utakon. A szervezők a héten startoló fesztiválból 1,2 milliárd forintos bevételre számítanak. A tavalyi Szigetet 1,05 milliárdos költségvetéssel – 355 ezer vendéggel – nullszaldósra hozták ki, az idei 350 ezer résztvevő felett lenne nyereséges; ennél 5 ezerrel több látogatóban reménykednek. „Az előző évinél 150 millióval nagyobb költségvetés zömét a fellépőkre költöttük” – mondja Takács Gábor, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója. Ő egyébként nem ért egyet azzal a vélekedéssel, hogy „az idei Szigeten nincsenek igazán nagy nevek”, s többek között a világzenei színpad, a metál és elektronikus zenei helyszín és a nagyszínpad kínálatára büszke.


Cégbemutató 1

A legdrágább külföldi fellépők díja a 100 ezer dollárt is eléri, persze akad, aki már 2 ezer dollárért is vállalkozik a vendégszereplésre. A legdrágább hazai produkció 5 millió forintba kerül. A fellépti díj felét általában szerződéskötéskor kell kifizetni, a maradékot a helyszínen. A fesztivál bevételeinek egy része azonban később folyik be: a napijegyek csak a rendezvény alatt, a szponzori támogatások 10-20 százaléka általában a rendezvény után, az állami pályázatokon elnyert pénzek pedig jóval később érkeznek meg (a szervezők szinte az összes minisztériumnál pályáztak).

HA ESIK. Az idén eddig a szponzoroktól származó támogatásokból folyt be mintegy 300 millió, illetve az elővételben eladott hetijegyekből 150 millió forint körüli összeg. Július közepéig valamivel több mint 10 ezer hetijegy kelt el, ez a tavalyi hasonló időszaki adatnál közel 10 százalékkal több. A forgalom zömét azonban a napijegyek teszik ki, azok eladása pedig mindig erősen függ az időjárástól.

Tavaly körülbelül 20 ezren külföldről látogattak az Óbudai-szigetre; ezúttal még több embert várnak a határokon túlról, s hogy így is történjen, azt szolgálta a beharangozó kampány több európai országban, így Olaszországban, Finnországban és Franciaországban, ahonnan a tavalyinál akár tízszer több látogatóra számítanak. A legtöbb külföldi hagyományosan Németországból érkezik, és természetesen a környező országokból is sokan átruccannak pár napra. Sok külföldi azonban csak napijegyet vált, így számuk nem mutatható ki pontosan.

A költségvetés jó egyharmadát a támogató vállalatok állják. „Nagy a szponzori érdeklődés a rendezvény iránt, az idén olyan új támogatókkal egyeztünk meg, mint az Algida, a Sony, vagy a MasterCard” – mondja Takács Gábor. Ezzel együtt a szponzori bevételek összege nem nőtt meg tavaly óta. A legnagyobb támogatást nyújtó, a költségvetés 10 százalékát fedező Pannon GSM mellett négy fő támogató, a Pepsi, a Pall Mall, a Dreher és a Swatch 5-5 százalékos hozzájárulást nyújt; 3-3 százalékot fedez a Siemens Mobile és a Nutricia, emellett számos cég ad kisebb összegeket. Az 1-3 milliós szerződések nem a szponzorációs, hanem a kereskedelmi megállapodások kategóriájába esnek.

NEM CSAK REKLÁM. Hogy ne a kereskedelmi jelleg domináljon, az idén nem lesznek óriásplakátok a Szigeten, s a szervezők a támogató cégeket is igyekeznek arra ösztökélni, hogy valamilyen, a tevékenységükhöz kapcsolódó programmal legyenek jelen, aminek a helyszínét a cégről is nevezik el. Az Algida jégkrémmárka tulajdonosa, az Unilever például stílszerűen korcsolyapályát üzemeltet, a Nutricia tartja fenn a Milli tejbárt, míg a Globus paradicsomdobáló bajnokságot szervez.

A rendezvény két éve viselte utoljára a Pepsi Sziget nevet. Tavaly az önálló márkanévvé vált Sziget Fesztiválnak már két fő szponzora volt: a Pepsi és a Bee. Az idén egyedül a Pannon GSM a legnagyobb támogató, immár saját neve alatt, s ezzel jogosult a „Pannon GSM bemutatja” formula használatára a fesztivál neve előtt. „Kutatásaink szerint a Sziget közönségéhez a Pannon GSM is közel áll, ezért döntöttünk úgy, hogy a Bee márkanév helyett ezúttal a cég neve alatt szponzoráljuk, a világzenei színpad pedig a Pannon Praktikum szolgáltatás nevét viseli” – számol be Simon Márta marketing igazgató. A váltás nyilván összefügg azzal, hogy a szigetlakók között már nemcsak a Bee célcsoportjának számító kamaszok, hanem az érettebb generációk is képviseltetik magukat. A Pannon GSM szponzorációjának értéke körülbelül 120 millió forint. Hasonló nagyságú kiadást vállal még magára a helyszínen nyújtott, mobiltelefonnal kapcsolatos szolgáltatások, illetve programok keretében. Összességében a társaságnál tavaly óta nem nőtt a rendezvényre fordított összeg.


Cégbemutató 2

KARAOKE. „Ahogy a fesztivál fejlődik, úgy változik a Pepsi szponzori stratégiája is. A marketingkampányban való megjelenés helyett ma már sokkal inkább azokra koncentrálunk, akik ott vannak a Szigeten. Az a célunk, hogy a látogatók számára a Pepsi is az élmény része legyen” – magyarázza Barta Zsolt, a Pepsi Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Rt. pr-menedzsere. Azaz, míg csak pár tízezer fő látogatott ki a Szigetre, nagyobb jelentősége volt a fesztivál – távolmaradók számára is reklámértékű – nevének, most azonban elsősorban a résztvevőket célozzák meg olyan eseményekkel, mint a Pepsi Music Garden, ahol a látogatók karaokézhatnak vagy maguk keverhetik a zenét.

A társaság fő támogatóként több mint 50 millió forinttal járul hozzá a rendezvény költségvetéséhez, s több tízmilliós kiadással járnak az általa szervezett programok és a palackgyűjtési akció is. A teljes összeg a tavalyihoz képest némileg csökkent, ám az idén nagyobb arányban fordítják programokra.

A Pall Mall márkaneve alatt fő támogatója a rendezvénynek a British American Tobacco (BAT) Hungary, amely a Pörgés Party Aréna programját szponzorálja. „Szereplésünk a Sziget Fesztiválon hagyományosan ehhez a márkánkhoz kötődik. A rendezvény megjelenési lehetőséget ad számunkra, de reklámcélokat nem szolgál” – nyilatkozza Bede Rita sajtószóvivő. A BAT kizárólagosságot élvez – a Pepsihez hasonlóan – az árusítóhelyeken, azaz csak e gyártó dohánytermékeit lehet majd kapni a Szigeten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik