Belföld

Fenyő-gyilkosság: perújítási nyomozást rendeltek el

Portik védője szerint Jozef Rohác kifecsegte a börtönben, hogy nem védence volt a felbujtó.

Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az Aranykéz utcai, illetve a Fenyő János médiavállalkozó megölésével kapcsolatban hozott bírósági ítélettel kapcsolatban. Erről a bíróság kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A Fővárosi Ítélőtábla május 19-én hozott jogerős ítéletében a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohácot mint elsőrendű vádlottat életfogytiglani, Portik Tamás harmadrendű vádlottat 13 éves szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélőtábla keddi közleménye szerint P. T. védője perújítási indítványt terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet kihirdetését követően jutott tudomására, hogy J. R. a Szegedi Fegyház és Börtönben elmondta M. R. elítéltnek, hogy az Aranykéz utcai merénylet felbujtója – megnevezve a valódi elkövetőt – nem P. T. volt. Ez a körülmény a védő szerint alkalmas a tényállás megváltoztatására és P. T. felmentésére – olvasható a közleményben.

Bár a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a perújítás elutasítását javasolta, a Fővárosi Ítélőtábla még októberben perújítási nyomozást rendelt el és annak időtartamát 60 napban szabta meg.

Az ügyészség azért javasolta az indítvány elutasítását, mivel álláspontja szerint az eljáró bíróságok igazolva látták a rendelkezésre álló iratok alapján, hogy a merényletet J. R. követte el és az eljárás során értékelt egyéb adatok pedig P. T. közvetlen felbujtói minőségét támasztották alá.

A táblabíróság indoklása szerint ugyanakkor az olyan perújítási indítványt, amelyben új bizonyítékot jelölnek meg, nem lehet elutasítani az új bizonyíték tartalmának ismerete nélkül. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik